Gyere velünk és légy szabad!

A Demokratikus Charta indulója; ez a csodás Fásy-mulató feeling feldobta a napom :D

Dopeman ba*meg!

"Akarod tudni, hogy mit érez ma egy átlag magyar ember? Akkor figyelj BAZMEG! DopeMan Papa most elmondja neked nem átlagos módon. 
Október huszonharmadikán kinn voltunk a MILLA Nem tetszik a rendszer tüntetésén, ahol beszédeket mondtak, műveltségi tesztet osztogattak, megfigyeltek, tiltakoztak, mi pedig leforgattuk az új himnuszt BAZMEG!"

Dopeman. A czigány megint előugrott a semmiből, hogy provokáljon egyeseket és ezzel figyelmet vonjon magára. Mégsem tudok igazán elmenni emellett a "szupperprodukció" mellett. A mandiner blog nyomán találtam rá a fenti videóra és a mandiner cikkére: http://mandiner.blog.hu/2011/12/15/bazmeg_az_ugyeszseg
Nem csak a videó nem tetszik, hanem a mandiner reakciója sem. Ugyanis ráugrottak arra, hogy a dópmen ellen ügyészségi eljárás indul nemzeti jelkép megsértése miatt. Nem szeretnék más nép jelképeivel példálozni, de tudjuk, hogy mi a szigorúan tilos...A mandiner.blog.hu szerint nem egyértelmű, hogy bünetni kell-e ezt a dolgot. Ráadásul átvették az alpári stílust is. A stílus maga az ember.
Végül is úgyis tudom, hogy mi lesz a vége; az ügyészség felmenti a czigányt, az meg majd:

Civitas Fidelissima

1920 december 14-én Sopron és 8 környező település (Ágfalva, Balf, Harka, Fertőboz, Fertőrákos, Kópháza,    Nagycenk, Sopronbánfalva,) szavazhatott arról, hogy Magyarországhoz, vagy Ausztriához tartozzon-e. 

Az osztrák államtanács 1918. november 17-én bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. Az 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Layeben aláírt osztrák békeszerződés mintegy 4500 négyzetkilométernyi, 350 ezer lakosú terület Ausztriának történő átadását rendelte el három várossal - Ruszttal, Kismartonnal és Sopronnal - együtt népszavazás nélkül. Ezt a döntést a trianoni békediktátum (1920. június 4.) megerősítette, de a magyar kormány az úgynevezett „B” zóna átadását - amely Sopron és környékéhez tartozott - megtagadta. A népszavazás gondolata több más körülmény mellett azért merült fel, mert Ausztriát a francia külügyminisztérium a túlzott Anschluss-agitáció miatt büntetni akarta.

Lajtabánság

Amikor az átadás 1921. augusztus 28-án megkezdődött, a különítményes Prónay Pálon kívül a kormány kérésére Kismartonba vonult Ostenburg Moravek Gyula egy csendőrzászlóaljjal, továbbá Friedrich István, volt miniszterelnök és Héjjas Iván embereivel. Helybeli lakosok, különítményesek, bosnyákok, német és osztrák katonatisztek az ország egész területéről, de főleg a Duna-Tisza közéből érkeztek, hogy megakadályozzák Sopron elvesztését. Összesen mintegy 2700 önkéntes gyűlt össze. Ez volt a Rongyos gárda. A gárda 1919. április 18-án alakult meg, az első világháborút megjárt tisztekből, napszámosokból és legfőképp a Székely Hadosztály egy részéből.

A harcok rövidesen kiterjedtek az átadásra ítélt terület egészére, sőt az osztrák Kirchschlag mellett is volt összecsapás. Az ellenállásban részt vett az Etelközi Szövetség Feltámadás fedőnevű szervezete is Gömbös Gyula vezetésével. A szeptember 8-ai második "ágfalvi csatában" a felkelők visszavetették az osztrák csendőröket. A négy óránál is hosszabb ütközetnek három magyar (Machatschek Gyula, Szechányi Elemér, Baracsi László) és két osztrák áldozata volt.

A Nagykövetek Tanácsa október 4-éig adott haladékot az átadásra. Október 4-én azonban Felsőőrön kikiáltották az úgynevezett Lajtabánságot, élén Prónay Pállal. Prónay október végén, Horthy többszöri ösztökélésére hagyta el a térséget.

Della Torretta olasz külügyminiszter közvetítésével 1921. október 11-e és 13-a között tárgyalóasztalhoz ült Bethlen István magyar kormányfő és Johannes Schober osztrák kancellár. A velencei Municipio palotában aláírt jegyzőkönyvben a felkelők eltávolítása fejében népszavazást helyeztek kilátásba Sopronban és a környező nyolc községben.

Sopron 37 509 lakója közül 18 994-nek volt szavazati joga. Itt 89,2%-os részvétellel 72,7% szavazott Magyarországra. A 8 település közül csak Nagycenk Fertőboz és Kópháza szavazott Magyarország mellet, ám végül Sopron magyar párti többsége viszonyult döntőnek.

Az országgyűlés a soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvényben a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront.

A soproni népszavazás volt a trianoni békediktátum egyetlen komolyabb területi revíziója, amit a nagyhatalmak tartósan elfogadtak. (Leszámítva a Bécsi döntéseket)

További népszavazások a soproni siker után

/A trianoni szerződés alapján Ausztriának ítélt területeken az átcsatolást követően tíz faluban tiltakozások kezdődtek. Ennek eredményeként ezekben a községekben is népszavazásokat írtak ki, melyeknek az lett a következménye, hogy 1923. január 10. és március 9. között ezek a helységek is visszakerültek Magyarországhoz. A szóban forgó községek: a Szombathelytől nyugatra illetve délnyugatra fekvő Narda (akkor Kisnarda és Nagynarda), Felsőcsatár (akkor Alsócsatár és Felsőcsatár), Vaskeresztes (akkor Németkeresztes és Magyarkeresztes), Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa, valamint a Kőszegtől északkeletre fekvő Ólmod. A folyamatban kezdeményező szerepet játszó Szentpéterfa később megkapta a "Communitas Fidelissima", azaz a Leghűségesebb Község címet

A fentieken kívül még egy falu került vissza Magyarországhoz a trianon utáni nyugati határok mentén. A szintén Vas megyei, Őriszentpétertől délnyugatra fekvő Szomoróc község lakosai a szomszédos Kerca lakosainak és az ott állomásozó határőröknek segítségével 1920. augusztus 1-jén fegyveres harcban szorították ki falujukból a megszállókat. Bár a sikert hamarosan ellentámadás követte és a falu újra szerb-horvát-szlovén megszállás alá került, hosszú tárgyalások után 1922. február 8-án Szomoróc újra Magyarországhoz csatlakozhatott. (Ma a két falu Kercaszomor néven egy községet alkot.)~wikipedia/

1956. november 4.

1956. november 4. - Miután Kádár János✡ visszahívta őket, a szovjet csapatok támadást indítanak Magyarország ellen és megszállják az országot. Véres megtorlás veszi kezdetét, százakat ítélnek börtönbüntetésre és halálra. Becstelen módon, a fiatalkorúakat is börtönben tartják, míg be nem töltik 18. életévüket, ezután ők is már mártír testvéreik sorsára jutnak. A kommunisták ismét kimutatták a foguk fehérjét...

1956. október 23.

Október 23. bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy ha összefog, akkor erős a magyar nemzet.
A segítség nélküli szabadságharc az orosz tankok ellen sajnos elbukott, de a hősök dicsőséges emléke örökké bennünk él tovább. A hősöké, akik életüket áldozták a hazáért és a szabadságért.

1038. augusztus 15. | Szent István király halála

1038. augusztus 15-én hunyt el Magyarország első keresztény uralkodója, az államalapító Szent István király (ur. 1000-1038), aki egymaga vitte sikerre az államegyesítés, egyházszervezés és törvényhozás hatalmas munkáját. 1083-ban szentté avatott uralkodónk a kereszténységben is különleges pozíciót foglal el, hiszen ő az egyetlen, akit a katolikus és – 2000 óta – az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel.

István, vagyis eredeti nevén Vajk, Géza fejedelem (ur. 971-997) egyetlen fiúgyermeke volt, aki vélhetően Esztergomban vagy Fehérváron látta meg a napvilágot, 975 táján. Szent királyunk életének első éveivel kapcsolatosan – megfelelő források híján – ma is számos kérdés merül fel, melyek megosztják a tudósokat: ilyen például István keresztelése, amit a történészek többsége a 990-es évekre tesz, és azt a prágai vértanúhoz, Szent Adalbert püspökhöz köti. Abban már nincs vita, hogy nyugati kereszténység felé nyitó Géza komoly küldetést hagyományozott fiára: Istvánnak kellett befejeznie azt a hatalmas munkát – a keresztény állam alapítását –, ami szimbolikusan a 973-as quedlinburgi követküldéssel kezdődött meg. Ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, mivel Géza 997-ben bekövetkezett halála után István szembetalálta magát nagybátyjával, Koppánnyal, aki a szeniorátus ősi szokása szerint – mint a család legidősebb férfitagja – magának követelte az özvegy Sarolt fejedelemasszony kezét és a főhatalmat is. A közhiedelemmel ellentétben, a harc tétje az Árpádok országrésze feletti uralom, és nem a főhatalom volt, a magyar szállásterületek nagy része ugyanis ekkor még a független törzsfők uralma alatt állt. A Dél-Dunántúlt uraló Koppány seregei 998-ban, Veszprém mellett csaptak össze István lovagjaival, és az ütközetet – komoly német támogatással – a keresztény fejedelem nyerte meg. Az azóta számtalanszor megénekelt csata után a lázadó Koppány testét négyfelé vágták, és darabjait a négy legjelentősebb vár fokára tűzték ki – ez egyértelmű üzenet volt azok számára, akik szembe mertek szállni István akaratával.

Koppány legyőzése után a fiatal fejedelem befejezte a pannonhalmi apátság építését, és koronáért folyamodott Rómához, melyet Asztrik apát az első millenniumon el is hozott számára. Istvánt az 1000. év karácsonyán, Esztergomban koronázták meg, így – jogilag – megszületett a keresztény Magyar Királyság. A királyi cím azonban magában nem biztosította a tényleges főhatalmat, ahhoz az új uralkodónak még több évtizedes harcot kellett folytatnia, a honfoglalás után függetlenné vált törzsfők ellen. István először – 1003-ban – nagybátyja, az erdélyi Gyula ellen vezetett hadjáratot, majd a dél-erdélyi Keánt győzte le, akit a források – vegyesen – vajda vagy cár címmel illetnek. A király hódításait rendszerint a püspökségek és a vármegyék megszervezése kísérte, melyeket egy-egy megbízható vezérére – például Dobokára, vagy annak fiára, Csanádra – bízott. A honegyesítő küzdelmek tehát a püspökségek alapításának sorrendje alapján rekonstruálhatók, így valószínű, hogy a király Erdély után először a Tolna és Baranya területén tanyázó fekete magyarok – vélhetően kabarok – ellen vonult. István ugyanakkor nem csak a fegyverek erejében bízott, az ország északkeleti területét uraló Aba Sámuelt (ur. 1041-1044) például úgy állította maga mellé, hogy hozzáadta egyik leánytestvérét. A hatalmas mű, az ország politikai egyesítése az 1028 körül indított hadjárattal zárult le, melyben István hadvezére, Csanád legyőzte az ország déli területein uralkodó Ajtonyt.

A törzsfők elleni háborúkkal párhuzamosan István lerakta a keresztény állam alapjait, amiben legfőbb segítőtársa az egyház volt: Magyarország területén 10 püspökség és 2 érsekség alakult, amivel hazánk önálló egyházkerületet képezett, így – szemben a csehekkel vagy lengyelekkel – függetleníteni tudta magát a Német-Római Birodalomtól. A világi közigazgatás alapját a – talán bajor, mások szerint szláv eredetű – megyerendszer adta, ahol bizonyos területek egy-egy vár fennhatósága alá kerültek, az igazgatásért pedig az ispán felelt. István emellett törvényeket is hozott a fiatal keresztény királyság számára; két törvénykönyvével – melyek közül egy uralkodása elején, egy pedig a végén születhetett – rákényszerítette alattvalóit a megtérésre, a keresztény vallás gyakorlására és a magántulajdon tiszteletére, ezáltal előmozdította a letelepedett életforma elterjedését. Az uralkodó, miközben elvárta, hogy alattvalói viseljék a templomok működésének és a papok eltartásának költségét – vö. „tíz falu építsen egy templomot”, István első törvénykönyvéből –, maga is jelentős összegeket költött hasonló építkezésekre. Nevéhez fűződik például a pécsváradi monostor és a veszprémvölgyi apácamonostor alapítása, a Jeruzsálem felé vezető zarándokúton pedig vendégházakat építtetett a magyar utazók számára.

István külpolitikáját uralkodása kezdetén a Német-Római Császársággal fenntartott szövetség meghatározta, a fiatal uralkodó ennek köszönhette például Gizellával, Civakodó Henrik bajor herceg leányával kötött házasságát és a Koppány ellenében kapott támogatást – de lehet, hogy a koronát – is. István egészen a Szász-dinasztia kihalásáig – 1024-ig – jó viszonyban állt a császárokkal, amit gyermekeinek – a korán elhunyt Ottó, illetve Imre, azaz Emericus/Henrik hercegek – neve is mutatott. A császári hatalom mellett a király jó viszonyt épített ki Velencével is, miután egyik húgát feleségül adta Orseolo Ottó dózséhoz. Ebből a házasságból származott Péter (ur. 1038-1041/1044-1046), aki Imre tragikus halála után – a herceg egy vadkanvadászaton vesztette életét, 1031-ben – a trón örököse, majd az Árpád-ház második uralkodója lett. Velencén keresztül a király jó kapcsolatba került a Bizánci Birodalommal, ennek megfelelően forrásunk van arról, hogy István egy alkalommal hadat vezetett a bolgárok ellen, II. Baszileiosz császár (ur. 976-1025) megsegítésére. Mindezzel együtt, a fiatal királyság nem kockáztatta meg a hódító háborúkat, és elsősorban olyan szövetségeket kötött, melyek biztonságát garantálták. Erre szükség is volt, ugyanis a Száli-dinasztia első uralkodója, II. Konrád császár (ur. 1024-1039) 1030-ban hadjáratot indított István ellen, a király azonban mesteri módon, a felégetett föld taktikájával, győzelmet aratott szomszédja felett, és egy időre még Bécset is elfoglalta. István államszervező teljesítményét az is jelzi, hogy a fiatal monarchia – alig három évtized után – képes volt visszaverni Európa legerősebb birodalmának támadását.

István uralkodása a magyar történelem legfontosabb négy évtizede volt, melyről joggal mondhatjuk, hogy megalapozta egy egész nemzet jövőjét: amikor a nagy király 1038. augusztus 15-én befejezte földi pályafutását, az apjától átvett széttagolt, ezer érdektől feszített gyenge fejedelemség helyett egy egységes, szilárd keresztény monarchiát hagyott utódjára, Orseolo Péterre. Bár kétségtelen, hogy a megnyomorított Vazul fiainak hazatéréséig – 1046-ig – Magyarországra súlyos válság nehezedett, mégis elgondolkodtató, hogy a pogánylázadások közepette egyik királyunk sem gondolt arra, hogy lebontsa István életművét. A nagy uralkodó máig ezeréves államiságunk, nemzeti létünk egyik legfőbb szimbólumának számít, akit 1083 óta – a szintén kanonizált I. László király jóvoltából – szentjeink sorában tisztelünk, legfontosabb állami ünnepünk – augusztus 20-a – pedig ugyancsak az ő alakjához kötődik.

/rubicon/

Ha elnök lehetnék