2011. március 31., csütörtök

A globalizáció útján...

A képre kattintva mostantól a facebookon is elérhettek bennünket.

(nyilasmagyar)

Nincs egy cigid Buci?


Magyarok! Férfiak és asszonyok!


Eljött hát az idő, amire mindenki várt...Bucit elítélték! Ez a való világ.
Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság. Stohl Andrást - az ügyész által kért vádmódosítástól függetlenül - súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ügyészség az orvosszakértői vélemény alapján a vádat maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosította. A színész-műsorvezetőt a 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést mellett 5 évre eltiltották a járművezetéstől, 3 évre a közügyektől, egyúttal a több mint 650 ezer forintos bűnügyi költségek megtérítésére kötelezték.-Adta hírül a MTI.
Sajnos az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbeztek, így a per másodfokon folytatódik.
A nagy probléma az egésszel, hogy ma kis hazánkban a pénz diktál és félő, hogy Andriska megússza a büntit. De ha mégsem, a blog szerkesztősége támogatni fogja a börtönévek alatt és ezt a számot küldenénk neki előre is:



Disznók a Kossuth téren

Figyelemfelhívó demonstrációt szervezett a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) szerdán Budapesten, a Kossuth téren. Mintegy 50-60 állattartó, és csaknem ugyanennyi újságíró volt jelen a tiltakozáson kora délután, a Rákóczi szobor előtti területen. Sákán Antal, az MSSZ elnöke a demonstrálók előtt kijelentette: jelenleg a sertéstartók a megnövekedett takarmányárak és más kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt csak veszteségtermelésre képesek. Az élő sertés kilóját jelenleg 370-380 forintért lehet előállítani, míg az állattartóktól a felvásárlók 310-315 forintért veszik. Ezért több ezer vidéki gazdálkodó hagyhat fel a sertéstartással, és emiatt sok ezer munkahely is megszűnhet. A kialakult helyzet miatt több százezer sertés tűnhet el a hazai piacról, helyettük további import alapanyag érkezik majd az országba - vélekedett Sákán Antal. Példaként említette, hogy a dioxin-botrányt követően a német sertéshúst nehéz lett eladni Koreában, Japánban és Oroszországban, emiatt a német sertéshús piacává a kelet-közép-európai országok váltak. Ezért lehet ma szerinte 900 forint körüli áron sertéshúshoz jutni.

A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke szerint amennyiben a kormány nem kezeli a kialakult helyzetet megfelelő módon, úgy a cukorágazat sorsára juthat a sertéstartás is. Ezért azonnali intézkedésként forgóeszközhitelt és államilag felvásárolt takarmány biztosítását kérte az agrárkormányzattól. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: a százezer tonna gabona állami felvásárlása mintegy ötmilliárd forintba kerülne. (MTI)
A cukorgyártásunkkal sem foglalkozott az állam, mert jó nekünk a negyedosztályú, cukornádból készült cukor, akkor biztosan ez a hozzáállás fogja jellemezni a sertés tenyésztést is. Mert jó nekünk a német disznó, nem is mondhatjuk, hogy nem; -gondolom van itt Orbán úrnál nagyobb ember is, aki megmondja, mit kell tennie a magyar kormánynak. A hús ára meg ugyanúgy kúszik fel, ahogy a cukoré. Költői kérdésem; nem lehet tenni a mezőgazdaságért semmit?

Ezt a földet választottam....

Érdekes módon a rádióban a Republic tingli-tangli számai hallhatók, ez nem.

Fel, kommunista ifjú sereg, Hajnal vezesse léptedet!

"Globalisták, antikapitalisták, antifasiszták és nem szeretik az MSZP-t. Debrecenben radikális baloldali fiatalokat vár tagjai közé a Munkáspárt ifjúsági szervezeteként újjászerveződő Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ)." Adta hírül a Népszabadság, Toók László debreceni KISZ-titkár után.
Az aztán igen! Ezek a mindenre elszánt radikális balosok majd most megmutatják. Nem véletlenül a Fidesz fellegvárában alakul újjá a KISZ. Ott lehet majd underground módon ellenállni, aztán majd, ha minden jól megy megvalósítani a kommunista államot is. Igaz a fénykorában nem nagyon lehetett választani, hogy tag leszel-e, vagy sem. 2011-ben viszont szabadon csatlakozhatunk a fasizmus elleni harchoz, legyőzhetjük a multinacionális nagytőkét-ami nem is lenne rossz-de van egy kis ellentmondása ennek a dolognak. Az új KISZ "a társadalmi egyenlőség, az antifasizmus, a globalizáció és az antikapitalizmus eszmeiségét vallja". Globalizáció és antikapitalizmus? Kíváncsi lennék, hogy húzták meg azt az elválasztó vonalat, amely a kettő közt húzódik. Zárjuk ki a tőkét és mégis legyen globális minden...Mit gondolhattak ezek a debreceniek? Élesszük újjá a Kiszt aztán valaki majd csak pénzel minket, bár nem is kell a pénz, hisz a kommunizmusért álltunk össze ifjú társaim! Emeljük a dicsőség szintjére ezt az utópiát! Mitől radikálisok? Majd felgyújtják a Jobbik vagy a Fidesz székházat? "nem szeretik az MSZP-t" há' akkor már mindjárt más. Ők lesznek az új erő, akik elszakadnak a szociktól, mégis az ő oldalukat erősítik. Gratulálok.

2011. március 29., kedd

Dálnoki Veress Lajos honvéd vezérezredes emlékére

Sokaknak nem mondd semmit e hazafinak a neve, ezért gondoltam, hogy emlékezzünk meg róla halálának 35. évfordulóján.


Élete: Székely nemesi (primor)családból származott. A Ludovika Akadémián végzett (1910). 1933–35-ben lovashadosztály vezérkari főnöke, 1935–38-ban katonai attasé Bécsben. 1938–40-ben a 15. gyalogdandár parancsnoka, 1940-ben vezérőrnagy és a 2. lovasdandár parancsnoka. 1942-ben az 1. páncéloshadosztály parancsnoka a doni arcvonalon, altábornagy. 1942–44-ben a IX. hadtest parancsnoka, 1944. augusztus 28. – október 15. vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka.
Az október 15-ei kiugrási kísérlet előtt a Horthy Miklós kormányzó akadályoztatása esetére helyettesévé (homo regius) nevezte ki. A német szövetségeshez hű tisztjei árulása folytán a német hadsereg letartóztatta, és átadta a nyilas hatóságoknak; a hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte. 1944. október 16-ától német és nyilas fogságban volt Sopronkőhidán, ahonnan megszökött. 1946-ban nyugdíjazták.
Jobboldali, államellenes összeesküvés koholt vádjával 1947. április 16-án kötél általi halálra ítélték, ítéletét a Népbíróságok Országos Tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. 1956-ban szabadult, november 3-án külföldre távozott, Londonban élt. 1958-tól a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöki tisztségét is betöltötte. Londonban hunyt el, és az Amerikai Egyesült Államokban, Berkeley Springs-ben van eltemetve.

Wass Albert így emlékezett meg róla:

"Lajos bácsi csatamezőt cserélt 
Elestének híre úgy vert főbe, mintha a mennyezet szakadt volna reám. Sárkányölő hőseinktől gyerekkorunk óra elvárjuk, hogy ne csak lelki és szellemi színvonalon, de emberi mivoltukban is elpusztíthatatlanok legyenek. Így aztán időbe telt, míg el­ült bennem a tompa szédülés és megértettem, hogy valójában mi történt. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, mindannyiunk Lajos bácsija nem halt meg. Mindössze had­színteret változtatott, csatamezőt cserélt. Hősi életére nem tett pontot a hősi halál, mindössze áthelyezte egy magasabb dimenzióba, még fontosabb szerepbe. Nem halandókat vezet ezentúl halandók ellen, hanem népének igazát, élethez és honához való jussát viszi magával a Legfelsőbb Bíróság elé.
Azoknak pedig, akiknek már viszket a nyelvük, hogy közbeszóljanak és helyreigazítsanak, hadd mondjam már meg mind-
járt az elején: nem fontos az, hogy Lajos bácsi földi lábnyoma hol ért véget s miként. A magyar nemzet hősi halottja ő, mindenképpen. Mert vannak különleges emberek, rendkívüli harcosok, akik számára az élet minden vonala csatamező. Akiknek a kezéből kicsavarhatják a kardot, akikről letéphetik az egyenruhát, akiket bör­tönbe vethetnek vagy íróasztalhoz kötöz­hetnek, mégis harcolnak tovább, ahol lehet. Mert lelkileg és szellemileg odaadták magukat egy ügynek, fölesküdtek egy lobogóra, s ezáltal eggyé váltak az üggyel és a lobogóval. Ilyen ember Lajos bácsi. Ilyen ember volt, míg szemünkkel láthattuk, s ilyen ember marad ezután is, míg világ a világ, azon a másik síkon, ahová szemünk már nem ér el. Az ügy melynek odaszentelte magát: Erdély magyar népének ügye. A zászló, melyre fölesküdött, az egyetemes magyar nemzet zászlója. S ez a kettő együtt: Erdély magyarjainak jövendője a magyar nemzeten belül, s a magyar zászló alatt adott értelmet földi életének, s értelme marad lelki és szellemi életének mindaddig, míg az igazság meg nem valósul. Ez az ő létezésének értelme és ténye, mely létezés gyökere Istenben van. S ebből semmit elvenni, ehhez semmit hozzáadni nem lehet. Sem itt, sem odaát, sehol.
Bár az eredeti gyöngeség könnyet csal a szembe, ez az írás nem búcsúztató. Még csak nem is gyászkoszorú egy nagy és hős székely ember sírján. Mindössze egy pillanatot kíván megörökíteni. Azoknak a ritka pillanatoknak az egyikét, amikor egy élet megérint egy másikat, s az érintés nyomán irány változik, új célok tárulnak föl, új lehetőségek születnek.
1944 szeptemberének legvégén, amikor már tudni való volt, hogy Erdély újra elveszett, mint tartalékos zászlós, többedmagammal kihallgatásra jelentkeztem Dálnoki Veress Lajos altábornagy úrnál, a kolozsvári vadonatúj hadtestparancsnokságon, melynek lépcsőföljárója körül Erdély ősi családjainak címerei díszítették a falakat, köztük az én családomé is. Valameny­nyien, kik ott sorakoztunk föl a nagy szárnyas ajtó előtt, erdélyiek voltunk, és azért jöttünk volt, hogy leszerelésünket kérjük. Úgy éreztük, hogy a közeledő félelmek idején ott volt helyünk népünk oldalán, s maradni kívántunk, mint ahogy azt annak idején apáink és szépapáink tették volt a történelem során.
Valamennyinek a kívánságát teljesítette Lajos bácsi. Könnyes szemmel szorított kezet velük, s öleléssel búcsúzott tőlük. Mikor azonban én léptem oda az asztal elé, arca elsötétedett, könnyes szeme villámokat kezdett szórni, és ökle lecsapott keményen a művészien kifaragott, nehéz tölgyasztalra. Hangja pedig akkorát dördült, hogy megzördültek tőle az ablakok, s parancsőrtisztjének, Bodrogi századosnak már a lélegzete is elakadt.
– Azt a kutyamindenségit a fejednek! – zordult reám Lajos bácsi az asztal mögül. – Hát ilyen gyáva ember vagy te? Itt akarsz maradni, kényelmesen, hogy akár az oláhok, akár az oroszok agyonverhessenek, felköthessenek, földbe ássanak, mint a döglött kutyát, s ezzel megmentődj minden felelősségtől? He? Te író ember vagy! Neked az Isten külön tehetséget is adott! Neked ki kell menned Nyugatra, még ha a hasadon csúszol is ki innen, s el kell mondanod a világnak, hogy mi történt velünk, magyarokkal! Ez a kötelességed, s nem az, hogy agyonveresd magad! Nincs leszerelés, zászlós úr! Végeztem!
Hát ennek köszönhetem, hogy ma életben vagyok. Ennek köszönhetem, hogy Amerikában vagyok. Lajos bácsinak köszönhetem. Neki köszönhetem, hogy írhatok, tehetek, lármázhatok, s ha lassan is, ha tétova léptekkel is, de vihetem magasra emelve azt a zászlót, amit Lajos bácsi ezen a napon a kezembe adott: Erdély magyarjainak tépett zászlóját. S lám, ez az oka annak, hogy míg mások pénzt keresnek idekint, én a népem igazságát keresem, amit elcsalt, ellopott, elkótyavetyélt a Nyugat. Ez az oka annak, hogy amikor immár odajutottunk, hogy még a harcosok is csak egymás ellen harcolnak idekint, én még mindig makacsul hiszek abban, hogy ha valahogy, valamiképpen egyszer összefogunk, megmenthetjük népünk jövendőjét.
Köszönöm ezt Neked, Lajos bácsi."

A győri vaskakas

A Schwarzenberg tábornok vezénylete alatti 4 ezer német, spanyol, francia, vallon lovas és gyalogos, valamint a Pálffy vezette magyar huszárok 1598 március 28-ra virradóra észrevétlenül gyülekeztek a győri vár körül. Pálffy és Schwarzenberg csapatai az éj leple alatt a fehérvári kapuhoz nyomultak, melyet Vavecourt főhadnagy és Cavias őrmester tűzszerészei az egy évvel korábban Tatánál kipróbált petárdával berobbantottak. Schwarzenberg csapatai behatolva a felszabadított kapun megszállták a bástyákat. A kemény és véres kézitusában egy idő után úgy tűnt, hogy az álmukból felriadt törökök visszaverik a támadást, ám Pálffy huszárjai leszállván a lóról, élükön kapitányukkal gyalogrohammal eldöntötték a bizonytalanná vált csata sorsát.

A bástyán billegő érckakas annak idején a szélirányt mutatta. Máig úgy mesélik, hogy a várat elfoglaló csapatok vezére, Szinán pasa hitt abban, hogy az erődítmény bevehetetlen, és megjövendölte, hogy amíg a kakas meg nem szólal, Győr török kézen marad. A kakas azonban a győztes ostrom éjszakáján megszólalt, és kukorékolni kezdett. Hangját a legenda szerint egy suszterinas kölcsönözte.
A legényt Bajusz Ferkónak hívták, ő mászott fel a torony tetején magát illegető kakashoz, és kukorékolással adott jelt a vár alá érkező katonáknak. Trombitáját szólaltatta meg úgy, hogy azt kukorékolásnak vélhette bárki a hajnali derengésben. A törökök pánikba estek, azt hitték, beteljesedett a nagyvezér jóslata: a vaskakas megszólalt, elérkezett a végórájuk.
Hogy kukorékolt-e a bátor suszterinas, nem tudhatjuk biztosan, a vaskakas viszont létezik, a győri Xántus János Múzeum őrzi.

Apáink véréből

Tiszaeszlári vérvád, avagy Solymosi Eszter vére

“A vérvád, a vérgyilkosságok vádja az emberiséggel egyidős, ama vád, hogy népek, vallások, bizonyos célokra; kuruzslás, varázslás, jóslás, vallási szertartások, stb. emberi vért használnak. Szinte minden népnél kimutatható, hogy a vérnek titokzatos, különös gyógyító erőt tulajdonítottak (arcanum sanguinis). E babonás hit esetenként emberölésre, vérgyilkosságra is indít, amelyet -- ha a vérszerzés babonás vallási képzetek befolyása alatt történik, rituális gyilkosságnak nevezünk.”

1882. április 1-jén a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszaeszlár faluban eltűnt egy tizennégy éves körüli cselédlány, Solymosi Eszter. Néhány napos keresés után - mivel akkoriban ünnepük volt a zsidóknak, és emiatt a megszokottnál nagyobb volt a falubeli zsidó családoknál a vendégjárás - szárnyra kapott a hír: a kis Esztert a zsidók tüntethették el. Hogy hova? Évszázadok óta beszélték azt már világszerte, hogy a zsidóknak vérre, mégpedig keresztény szűz vérére van szükségük a húsvéti páska elkészítéséhez. Mivel közel volt a húsvét, és a kislányt utoljára a zsinagóga környékén látták, készen állt a vérvád: valamilyen fondorlattal a falubeli és az idegen zsidók a templomukba csalogatták az áldozatukat, majd a zárt ajtó mögött lefogták, a szomszéd faluból érkezett metsző segítségével a nyakát elvágták, a vérét pedig egy edénybe gyűjtötték. Így aztán már minden akadálya elmúlt a pészach megünneplésének. S hogy a szörnyű tettüket elfedezzék, a holttestet valahová elásták.
Bary József aljegyző, az ügy vizsgálóbírója vezetésével megindult a nyomozás, amit politikai körökből is buzgón támogattak: Istóczy Győző és a tiszaeszlári Onódy Géza országgyűlési képviselők a Parlamentben nagypolitikai szintre emelték a vérvádat. A legváratlanabb eseményt az jelentette, hogy június 18-án a Tiszának egy Eszlártól lejjebb eső szakaszán, Tiszadadánál holttestet találtak a folyóban. A holttest Solymosi Eszter ruháját viselte, csuklójára volt erősítve a kendőbe csomagolt festék, amit az eltűnése előtt a boltban vásárolt, s néhányan az azonosítók közül megmutatták rajta Eszter különös ismertető jeleit is. Nyakán, vagy más testrészén azonban semmilyen vágásnyom nem volt, így a történetbe sehogy sem illett bele. Így aztán újabb magyarázatra, szakértőkre és tanúkra lett szükség. Mivel a vérvád biztosan igaz, és sok vádlott már börtönben ül, a zsidók biztosan megpróbálják valahogy kimenteni magukat, és az ártatlanságukat elhitetni. Ezért valahonnan egy női holttestet loptak, azt Solymosi Eszter ruhájába öltöztették, majd egy lefizetett tutajos csoporttal, a tutaj alá kötözve leúsztatták a Tiszán. Megfelelő körülmények közé érve a holttestet rögzítő kötelet eloldozták, hogy a víz a partra sodorja, és találják meg a zsidók ártatlanságának bizonyítékát. A leány holttestét megvizsgálva biztossá vált, hogy nem Eszter az, ugyanis a holttest egy 18-22 év közötti leányé volt. A zsidók az országgyűlési képviselő, író, újságíró, ügyvéd Eötvös Károlyt kérték fel a védelmükre. Eötvös Károly elvállalta ezt, majd megszervezte a védőcsoportot, szakértőkkel konzultált, levelezett, majd 1883.július-augusztusában sikeresen védte meg a nyíregyházi végtárgyaláson az eszlári zsidókat. Mint ő maga is vallja, ez volt a könnyebb feladat. A nehezebb az, hogy a zsidóság elleni gyűlölködést, a vérvád és ahhoz hasonló babonák terjedését el lehessen törölni a közgondolkodásból. Bizony könnyű volt megvédeni a zsidókat. Mért is?

„1883. augusztus elején a tiszaeszlári ügy ítélet előtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre lévő téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József, barátságos vacsorára hívta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével. A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket s Tisza Kálmán, csak úgy, a vacsora végén megkérdezte:
- Nos, elnök úr, mit gondol: bűnösök-e az eszlári sakterek?
Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte:
- Meggyőződésem szerint, bűnösök!
-És mi a véleménye a két szavazó bírónak? – kérdezte a miniszterelnök.-Az egyik szavazó bíró ugyanazt mondja, amit én: bűnösök! A másik még ingadozik! – hangzott Korniss Ferenc válasza.
És akkor — Istóczy Győző feljegyzései szerint – Tisza Kálmán ezt mondta Korniss Ferencnek:

- Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rothschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos rente-konverziót [a kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb lejáratúvá változtatása, csökkentése]. Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelősséget vállalni Elnök úr?”

/Istóczy Győző: 12 Röpirat/

Tehát 60 millió volt az ítélet ára? Igen így tényleg egyszerű volt a zsidók védelme. A pénz diktált és nem az igazság.
Ráadásul az egész világ felfigyelt a perre. Gondolkozzunk kicsit, miért? Mert zsidókat vádoltak. Zsidók pedig mindenütt jelen voltak/vannak a sajtóban, médiában.

Úton a győzelem felé: a magyarok 68%-ának elege van a holokausztozásból

"Nem lehet okunk panaszra, a magyar nép nem is olyan ostoba, mint egyesek gondolják (részben pedig hírportálunk ténykedése is kezdi meghozni gyümölcseit): egy nemrég elvégzett közvélemény-kutatás szerint ugyanis a magyarok tekintélyes részének elege van a holokauszt-iparból.

A felmérést több EU-s országban végezték el, és több kérdést is feltettek, a legfontosabb így hangzott: „Az Ön véleménye szerint a zsidók a saját hasznukra fordítják-e azt a tényt, hogy a náci korszakban áldozatok voltak?”

Íme az igen válaszok aránya az egyes országokban:

Lengyelország: 72.2%

Magyarország: 68.1%

Portugália: 52.2%

Németország: 48.9%

Olaszország: 40.2%

Franciaország: 32.3%

Anglia: 21.8%

Hollandia: 17.2%

Feltétlenül érdekes az is, hogy a második világháború befejezése óta a legszigorúbb holokauszt-agymosásnak alávetett németek közel fele sincsen különösebben meghatva a holokauszt-mesétől.

Feltették azt a kérdést is a felmérés során, hogy vajon „Izrael megsemmisítő háborút folytat-e a palesztinok ellen”. Erre a németek 47%-a, derék lengyel barátainknak pedig 62%-a válaszolt igennel.

Amikor pedig azt tudakolták az emberektől, hogy „érthető-e, ha sokan nem szeretik a zsidókat, tekintetbe véve Izrael politikáját”, a németek 35,6%-a, az angolok 35,9%-a, a hollandok 41,1%-a, a lengyelek 55,2%-a, a magyarok 45,6%-a és a portugálok 48,8%-a válaszolta azt, hogy érthető.

Az „Intolerancia, előítéletesség, diszkrimináció: Európai jelentés” elnevezésű vizsgálat során a nyolc európai ország mindegyikében 1000 embert kérdeztek meg. A felmérést végző kutatóintézet a Német Szociáldemokrata Párt befolyása alatt áll."

Forrás: kuruc.info

2011. március 28., hétfő

Cozma gyilkosság. Újabb vétlen czigánybünőző?

2009. februárjában egy nagyon felkavaró hírt hallhattunk. 3 veszprémi kézilabda játékost támadtak meg a rajok. Egy játékos meghalt, kettőt pedig sokáig kórházban ápoltak, és maradandó sérüléseket szenvedtek el.
Rafael Sándor és Sztojka Iván. Ez a két név keringett a sajtóban. Megtudhattuk róluk, hogy mindkettőjük ült már, és mint a nevük elárulja, czigányok. Még hogy nincs czigánybűnözés!
A hetekben elkezdődött a Cozma-per, melyben meghallgathattuk az egyik vádlott, R. Sándor tanúvallomását.
Azt vallotta, hogy lábra akart szúrni, de véletlenül szíven szúrta a játékost, aki belehalt a sérüléseibe. És ezt valaki elhiszi neki? Jah és mellesleg önvédelemből szúrt. Azt is elismerte, hogy aznap este még kétszer késelt, azt is szintén önvédelemből...
Milyen birkák hiszik el ezt a sztorit? Mindenki aki mondjuk borsot meg blikket olvas, mert az kell a népnek... a celebek meg a butítás...
Néha, ha beülök kocsmába egy kávé-hosszúlépés párosra, a kezembe kerül az egyik ilyen szennylap, és elszörnyülködöm, hogy miknek van manapság hírértéke. Ez lefeküdt evvel, annak pornója volt, az egyik kutyáját el kellett altatni, a másik részegen-drogosan fetrengett valahol. Ezek kit érdekelnek? Igazából senkit! De valamivel el kell terelni a figyelmet arról, hogy az ország szarban van, hogy már 2045-re is van államadósságunk, hogy lopnak tőlünk és átvernek minket.
A birkáknak meg elég ez is..mert igen, azok vagyunk.

Alkotmánytervezet 2. - Szabadság és Felelősség

Nem egészen két hete elkezdtem írni alkotmánytervezetünkről. Ma megtudhatjuk, hogy mit módosítanának a jelenlegi tervezeten. Kíváncsian várom.

A jelenlegi tervezetből ismét szeretnék kiemelni egy számomra fontos mondatot:
"Magyarország elismeri az ember egyéni és a közösségek együttesen gyakorolható alapvető jogait."

Mivel rendőrállamban élünk, amelynek a jelenleg 2/3-os többséggel rendelkező pártunk és kormányunk parancsol, ez a sor az egyik legnagyobb hazugságot tartalmazza alkotmány-tervezetünkben.
Vagy lehet, hogy ez alatt azt értik, hogy szabadon késelhetnek a czigánybűnözők? Vagy azt, hogy a politikusaink szabadon lophatnak? Mert ugye mindegyik egy csoport, mindegyikre jellemző az előbb leírt tulajdonság, mindegyik büntetlenül csinálhatja. Ezeket védené alkotmányunk?
Az átlagember mit mond? "-Ez nem így van mert, nincs czigány- és politikusbűnözés. -Akkor mit gondolsz a czigányokról és a politikusokról? -Mindegyik lop, csal, hazudik. -Akkor viszont miről beszélünk?" Ez egy megtörtént beszélgetés egyik ismerősömmel.
Hol élnek az ilyenek? Nem hiszem el, hogy alig egymillió ember látja be hazánkban ennek a két dolognak a létét.

Na de kanyarodjunk vissza tételmondatunkhoz. Rendőreink azért csuknak le, vernek, aláznak meg embereket, mert árpád-sávos embléma vagy pedig oroszlán van a ruházatukon. "A Gárdát már feloszlatták, és gyűlöletkeltő jelképeket viselnek" - mondják sünék. Nem lenne utolsó, ha magyar létükre tisztában lennének ezek jelentésével. Megtörtént eset, hogy a Turult náci sasnak bélyegezték, a "Boldog asszony anyánk" kezdetű egyházi éneket-amely mellesleg a régi magyar himnusz- pedig nem engedték elénekelni. Áldott tudatlanság...

Hol van ilyenkor a szabad gyülekezési jog és a közösségek együttesen gyakorolható joga? Nem énekelhetnek? Nem viselhetnek a dicső történelmünkre visszaemlékező ruházatot? Nem. És miért nem? Azért mert egy gondolkodó, és tisztán látó csoporthoz tartoznak, amelyet rendőrállamunk vezetői illegálisnak bélyegeztek. De nem nyíltan! Nem. Mossák kezeiket. Miért nem lépnek fel a tahó világ meg néger fotel ellen? Mert abban van a pénz, és nem utolsó sorban ezekkel a szemetekkel lehet a legjobban butítani és irányítani a magyar népet. Már ott tartunk, hogy a Himnuszra nem állnak fel-kivéve ha nagyon muszáj- a tahó világra meg csorog a nyáluk, hogy épp melyik pornós-drogos k*rva vagy bűnöző kerül vissza a villába.

Sajnálom ezeket a szegény elbutított lelkeket. De reménykedem, hogy még van esély a megmentésükre. Ehhez össze kell fognunk, mint 1848 tavaszán, vagy 1956 őszén. Akkor talán eljöhet valami jobb, valami szebb jövő.

2011. március 26., szombat

Demszky, te szegény pára!

Ma vezetés közben hallottam a hírt, hogy a volt zsideszes Főpolgármester Úr nem jön ki a "kisnyugdíjból", amit a nyugdíjfolyósító állapított meg neki. Havi 200.000 Ft-os nyugdíjról beszélünk...
Na álljon meg a fáklyásmenet! Havi 200.000 Ft! Az átlag nyugdíjas jobb esetben 70-80 ezer forintot kap kézhez, és ebből meg kell élnie! Pedig ők végigdolgozták az életüket, nem pedig korkedvezménnyel mentek nyugdíjba...
Mondjuk a havi 900.000 Ft-os fizetés után tényleg lelombozó lehet ez az összeg kedves Demszky Úr! Na meg még amit ellopott ez a hű hazafi! Ingatlanokat adott el mélyen ár alatt, és még mennyi minden van amiről nem tudunk!
Azért én sajnálom...metró építésből sem kapta meg a négyest, tiszta csőd lehet eme szegény politikus élete!
De csak hogy ne csüggedjen, küldenék számára egy dalt, amely reményeim szerint leírja ő és társai fényes jövőjét! Remélem evvel sikerül felvidítanom!:)

Czigánykérdés

Régen sem volt más a helyzet szegény romáknál, mint ma. Biztosan kirekesztő, szélsőséges emberek szerkesztették a Csendőrségi lapokat.
Nagy méretért katt a képre!

Szabadság, emberi jogok... bla, bla...

Kisfröccs, himnusz, való világ

Kocsmába inni jár az ember. Általában. De, hogy egy klasszikust idézzek; nálunk falun a kocsma a chatszoba. Nem is baj, hogy összegyűlik hétvégente a kis település apraja-nagyja, aztán illuminált állapotban kissé kevés sikerrel próbál szép magyar nótákat előadni. Igazából ez része a közösségi életnek. Úgy is mondhatnám, hogy hétvége+falu+kocsma=social network. Mert ugye trendi ezt a sima, minden szót elharapó nyelvet beszélni. Amire ki szeretnék térni az a nemzeti himnuszunk. Na nem retorikai meg különféle irodalmi szemszögből, hanem közösségi szinten. Aláírom, hogy egy kocsmában nem fog felállni mindenki, ha meghallja a Himnuszt, de, hogy senki, az már kissé zavar. Nem mintha olyan nagy létszám lett volna a tegnap esti Magyarország-Hollandia meccs legelején egy alig 350 fős faluban. Az ott lévők viszont a legkisebb jelét sem mutatták annak, hogy valami megmozdult volna bennük Erkel dallamára, vagy épp Kölcsey szavaira. A jelenlévők közül két ember állta végig csendben, szívében büszkeséggel azt az egy, másfél percet. Persze mit is várhatnék, hisz ez csak egy focimeccs. Nem az Újév első perce. A „Való világra” és egyéb szennyre viszont többen is felkapják a fejüket, sőt szinte transzba esve várják, nézik. A Himnusz meg nem számít, mert ugye az iskolában is csak muszájból állták végig. Szerintem valaminek meg kell mozdulnia bennünk, ha felcsendül ez az ismerős dallam. A hősies múlt, dicső őseink emléke, vagy pusztán csak a büszkeség, hogy magyarok vagyunk. Hisz mi voltunk/vagyunk Európa Krisztusa.

64

2011. március 25., péntek

A magyar őstörténet - kicsit másképp..

1920. június 4.-én aláírták a trianoni békét. Magyarország 2/3-át elcsatolták tőlünk, és a körülöttünk mint egy gombaként kinövő Kis-Antant "országainak" adták. Ez a kétharmad valahogy azóta sem szerencsés szám országunk történelmében..
Mivel csak Magyarország rendelkezett igazi történelemmel, a belőlünk kinőtt utódállamok találtak ki maguknak egyet, mintha ők is ezer év óta léteztek volna.
De nem csak találtak ki, hanem loptak is történelmi alakokat. A románok legnagyobb királya például Hunyadi Mátyás volt, és újabban a szlovákok is rágerjedtek az ehhez hasonló hazugságokra. Hős uralkodóink forognak a sírjukban..
Bevallom őszintén, én is elkezdtem gondolkodni, mint a tótok, hogy mégis milyen történelmi személyek, esetleg területek illetnek meg minket. Lett egy elméletem, amelynek utána is néztem. Miután megírtam ezt a bejegyzést, elküldöm az MTA-nak, hátha elfogadják, és én is kapok valamilyen Nobel-díjat, mint mondjuk Imre Kertesz a meseországról szóló regényéért.
Tehát kezdem: "A 890-es évek végén őseink elfoglalták a Kárpát-medencét, de tudjuk, hogy nem álltak meg itt. Elindultak a messzi nyugatra, ezt nevezik a történelemkönyvek kalandozásoknak. Innentől kezdve a könyvek nem írnak többet, de én ráleltem az igazságra!
Őseink átkeltek a ma La Manche csatorna néven emlegetett vízen, de még hogy! Lovuk hátán úsztak, amikor a lovuk elfáradt cseréltek, és a ló úszott az ő hátukon! 3 nap és 3 éjjel egyfolytában úsztak, de végül partot értek. Ez volt a történelem első D napja.
Hosszú és heves küzdelem árán elfoglalták egész Britanniát. A csatákban esett el 8. honfoglaló vezérünk, Lond. Sírja fölé a tisztelet jeléül egy várost emeltek, ez a mai London.
Kalandozóink a Turul madár utasításait követve tovább vonultak észak felé, hogy újra tengerre kerekedjenek, és elfoglalják Izlandot. 3 nap és 3 éjjel álltak a vízben, míg az összes tengeri teremtmény megszokta a jelenlétüket. Ekkor teknősökből és halakból egy tutajt készítettek maguknak, mellyel egész Skandináviát, majd pedig Izlandot is porig rombolták-fosztogatták. (Ez pedig volt a történelem első halálcsillaga, de ez sajnos nem bizonyított, mert a tengeri élőlények elég bomlandóak tudnak lenni majd 1100 év alatt.)
Őseink a csodaszarvas szánján továbbmentek az Északi sarkra. Itt feltöltötték készleteiket jegesmedvéből, fókából és halból, megmártóztak a kellemes vízben, napoztak a sötétben, majd elindultak következő uticéluk, Grönland felé. A finn testvéreiktől szerzett tudás felhasználásával hajókat építettek, és azután már Álmos osztályú atom-tengeralattjárókon folytatták útjukat.(Hopp, egy újabb magyar találmány..).
Mivel Grönlandon semmi érdekeset nem találtak, tovább hajóztak Nyugat felé, és ráleltek a ma Amerikának nevezett kontinensre. Kitűzték az Árpád-sávos zászlót a csillagokkal."
A csillagok jelentéséről azóta is viták folynak, több elmélet született. Az véleményem szerinti jelentése a "határ a csillagos ég". Hogy miben? Hát ha Amerikáról van szó akkor a hazugságban. Az őseink táltosa jól jövendölt.

Egyelőre ennyit sikerült megtalálnom elveszett történelmünkből, de mihelyt új források kerülnek a birtokomba, folytatom az írásom.

Addig is, felterjesztenék egy indítványt, amelyben követeljük vissza Őseink által felfedezett és elfoglalt területeinket, valamint a nevükön esett foltokat kérjük tisztázni. Kolombus nevét írjuk át nyugodtan Kartal-ra, ne Amerika legyen, hanem Attilaka.
Folyt. köv.

2011. március 24., csütörtök

"Istenért, hazáért és szabadságért - mindhalálig"

Ez a mondat áll
Marschalkó Lajos sírkövén.
Ki volt ő?
Író, költő, újságíró. Nem hiszem, hogy meglepő, de az ő munkásságát sem tanulják a diákok.
Biztosan nem felelt meg a cenzúrának...
Alább már olvasható egy verse, de az ismeretlenség nagy úr, így, ha a név nem mond semmit, talán el sem olvassuk azt.
Marschalkó pályafutását nemzeti eszmeiségű lapoknál kezdte: a Fehér Újság,
a Magyar Jövő,
majd a Hajdúföld munkatársa, 1934-től a Debreceni Újság felelős szerkesztője volt.
Műveiben főleg Magyarország történelme és a történelemben vállalt helye volt a központi motívum, ajánlom írásait, melyek a teljesség igénye nélkül itt a blogon is olvashatóak lesznek.

Kisgyerek nagy pofával a felettünk lévő emeletről...

Nem kenyerem a gyűlölködés, de van mit utálnom, az egyszer biztos. Nem örülök neki. Na de mit tehetnénk? A történelem utálatos XX. századának tövisei szúrják még nemzetünk, de nem tehetünk semmit. A mi történelmünk úgy néz ki bárkié lehet...Mégis, ha látom, hallom az alábbiakat, elönt a méreg és egymagam bevonulnék Kassára, csak adjatok egy "fehér lovat"!

"A szlovák uralkodók"
Teljes méretért katt a képre!


(kuruc.info nyomán)

Esik eső

Marschalkó Lajos: Új Bibliát

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakálas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólitotta az embernek fiát:


"Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté, az apostol,
Vérével annyi sok magyar diák.

Az Új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult a néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát...
S ott szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat az édesanyák.
És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe mégse siratta fiát.
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kisgyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
-- Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott a kislány en-testéből,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kis Jeanne d'Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Nyugat-Pilátus hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe,
Szabadság ura... mert csak érted élt.

Szabadságot! -- így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül veszett el,
Magyarország, -- a népek Krisztusa.

Ám föld alól és a temetők árkából,
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük az égre dörömböl,
Áruló Nyugat -- százszor jaj neked!

Kialszik fényed, szabadság Júdása,
Összedőlsz, gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád."

1956. november 5.

2011. március 22., kedd

A nemzet csökött szárnyai...

"Nehogy azt higgyék, hogy a katonaélet arról szól, hogy egész nap kávézgatunk a meleg irodában" - mondta nekünk a győri toborzóirodában az egyik toborzásért felelős tiszt.
Nem is hittem, hogy erről szólna, de mostanában kezdek egyre jobban kételkedni benne.
Néhány hete olvashattuk a hírt, amelyben egy volt honvédségi százados nyilatkozott és nyilvánított véleményt a Magyar Honvédség állapotáról és felkészültségéről. Siralmas amiket elmondott. Kb 25000 főt kitevő honvédségünk csaknem fele a fővárosban állomásozik, irodai munkát végez. A fennmaradó 13000 fő képezi a ténylegesen fegyvert forgató alakulatokat, ezeknek fele szintén adminisztratív és logisztikai feladatokat lát el. Tehát a ténylegesen hadra fogható haderőnk kb. 8000 fő, ez 32%-a teljes állománynak. Ők is rosszul felszereltek, és a korrupció elnyeli őket.
Olyan beszerzési terveket, és fejlesztéseket írnak ki, amik milliárdokat emésztenek fel, ráadásul feleslegesen. Szállítójárműveink egy része elavult, másik részük beszerzése pedig az esztelen gondolkodásmód miatt akkora pénzeket emésztett fel, hogyha egy neves gyártótól vettük volna őket, akkor kétszer ennyit is be tudtunk volna szerezni... az a mocskos korrupció...
Néhány éve kaptuk meg a híres-neves Grippeneket is, mondva hogy majd ezekkel be tudunk kapcsolódni a közös NATO műveletekbe. Megvettük, de kihasználva nincsenek. Pilótáink alig repülnek, éleslövészeteken nem vesznek részt... Tapasztalat hiányában pedig hiába akarnak közös műveleteken részt venni... Ez is olyan mint a biciklizés, gyakorolni kell, hogy megtanulja az ember.
Itt lett volna a lehetőség, hogy pilótáink megmutassák hogy mit tudnak, de sajnos a semmivel nem lehet eldicsekedni. És Európa újfent csak rajtunk röhög, politikusaink meg hebegnek-habognak...
De tényleg nem csak kávéznak az irodáikban.....

Románia, én így szeretlek!

Sértő Kálmán

"Sértő Kálmán több, mint 700 verset írt. Stilisztikailag értelmezve: vannak közöttük jobbak is rosszabbak is. Azt azonban vegyük figyelembe,hogy életében több folyóiratban jelentek meg munkái, három válogatott verseskötete jelent meg, írt vagy ötszáz novellát, nyolcszáz cikket, egy színházi kritikát és öt szerelmes levelet. "

Ez a név: Sértő Kálmán mégsem mondd egy átlagos érettségizett fiatalnak semmit. Tanítják-e? Nem. Ő is az elfeledett magyar írók/költők egyike. Pontosabban nincs ő elfelejtve, csak munkássága nem felel meg épp a mindenkori hatalomnak. József Attila Nem, nem soha című verse sem szerepel az irodalomkönyvekben, legalábbis eddig nem szerepelt. Tisztán emlékszem a tanárnő válaszára, mikor kérdeztem mért nem tanulunk róla; "Mert az a vers szerkezetileg és irodalmi szinten sem megfelelő a tananyaghoz." Miért....?

Sértő Kálmán egy verse és annak zenei feldolgozása:

"Ott egyem meg a harcmezőn az
utolsó komisz kenyerem,
de ne legyen többé a hazám
akkora,mint a tenyerem.
Ha elbukom, hát volt értelme,
védtem egy kócos szeretőt,
lábhoz tett fegyverrel állok meg,
hősen az Úristen előtt...

Bizonytalanok most az órák,
titokba burkolt honlapok,
de gyűlölöm a satnya várást,
indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
Tűz majd egy kis magyar leány,
és csillagokkal lüktet szíve
utánam őszi éjszakán..."


Magyar-lengyel barátság napja

Ötödik alkalommal rendezik meg a magyar-lengyel barátság napját szerdán. A programsorozat részeként ma barátság expressz indul a budapesti Keleti pályaudvarról Poznanba.
A vonaton ötszázan utaznak, köztük Anna Derbin, a Lengyel Köztársaság budapesti konzulja, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Munkástanácsok és a Rákóczi Szövetség képviselői.

A vonat reggel 8 órakor indul el a Keleti pályaudvarról, és 10 órakor érkezik Győrbe, ahol a Barátság emlékműnél és a Lech Kaczynski, Szmolenszk emlékkőnél tartanak megemlékezést. Az ünnepségen beszédet mond Somogyi Tivadar alpolgármester és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is.

A vonat késő este érkezik Poznanba, szerdán a küldöttség megkoszorúzza a magyar és a lengyel 1956 két gyermekhősének, Mansfeld Péternek és Romek Strzalkowskinak az emléktábláját.

Az ünnepnap arra emlékezik, hogy 2006. március 24-én avatta fel Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrben a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét, Tóth Dávid szobrászművész alkotását, amely két egymásba fonódó tölgyfa képében jeleníti meg a két nemzetet. Az elnöki találkozó alkalmából adták ki a Győri nyilatkozatot, és ugyanekkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.

A barátság napját a két ország együttműködő önkormányzatai kezdeményezték, és erről mindkét parlament határozatot fogadott el: az Országgyűlés 2007. március 12-én 324 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, március 16-án a Lengyel Köztársaság Nemzetgyűlése is - egyetértve a Magyar Köztársaság Országgyűlésének határozatával - egyhangúlag meghozott határozatában március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává nyilvánította.

Már az Árpád-korban dinasztikus kapcsolatok fűzték össze a magyar és a lengyel uralkodóházat, a XIV. században az Anjou-házi Nagy Lajos király idején pedig perszonálunió fogta össze a két országot. A lengyelek ma is legnagyobb uralkodóik között tartják számon Báthory István erdélyi fejedelmet.
(barikad.hu)

Cipők, vámok EU.

Április elsejétől megszűnnek a kínai és vietnami bőrcipőkre vonatkozó büntetővámok az EU-ban, mivel mostanáig nem érkezett kérelem a határidő újbóli meghosszabbítására - adta hírül szerdán az Európai Bizottság. Mivel azonban a lépés nagy hatással lehet több vállalkozásra, leginkább kis- és középvállalkozásokat, Brüsszel egy éven át figyelni fogja a lépés következményeit és szükség esetén "megteszi a szükséges intézkedéseket". Az európai cipőgyártók szövetsége (EFA) mindenesetre üdvözölte a lépést, de szintén hozzátette, hogy árgus szemekkel figyelik majd a fejleményeket. A Kínából, illetve Vietnamból érkező cipőkre még 2006-ban vezetett be az Európai Unió 16,5, illetve 10 százalékos védővámot, majd 2009 decemberében 15 hónappal kitolta érvényességüket. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a távol-keleti gyártók dömpingáron szállítanak cipőket az EU-ba, miközben - Brüsszel állítása szerint - mindkét ázsiai ország adókedvezményekkel és olcsó hitelekkel segíti azokat.

A kínai gyártók viszont jogszerűtlennek tartották a büntetővámokat, és azok mértékét is kifogásolták, mondván, azok valójában egyes dél-európai gyártók érdekeit szolgálják. Emiatt négy cipőgyár az Európai Bíróságnál megtámadta a döntést - kérelmüket elutasították -, a kínai kormány pedig a Világkereskedelmi Szervezetnél panaszolta be az uniót.A kérdés az EU-tagállamokat is megosztotta: míg a gazdaságilag jelentős cipőiparral rendelkező dél-európai országok (Spanyol-, Olaszország és Portugália) a vámok fenntartása mellett kardoskodtak, addig Nagy-Britannia és a skandináv országok az eltörlésük mellett tették le voksukat. Utóbbi álláspontot képviselte az EFA is, amely már 2009 végén jelezte: nem látja szükségét a vámnak. Szerinte az nem kedvez a fogyasztóknak és az iparágnak sem, mivel felfelé nyomja az árakat. Korábbi közlés szerint a magyar cipőpiac nagysága évi 33 millió pár, ebből mintegy 26 millió pár érkezik az EU-n kívülről, jellemzően Ázsiából. 5-6 millió az EU-n belüli, főleg olasz, osztrák és német import, míg a magyar gyártók mindössze egymilliót értékesítenek a hazai piacon. A 33 millió párból egyébként mintegy 20 millió bőr felsőrészes lábbelire vonatkozik a védővám.

A kis- és közepes vállalkozások, elsősorban nemzeti vállalatok. Nem is csodálkozom rajta, hogy az EU nem foglalkozik ezen "üzemek" sorsával. Lehet, hogy egy, vagy több nagyobb hatalom áll az EU gazdasága mögött, aminek jól is jön a vámok törlése? Az EFA pedig tényleg az érdekvédelem csúcsa. Figyelik majd az eseményeket...persze, na és akkor mi van? Igen, pontosan...SEMMI. Ez csak egy marketing fogás, hogy a veszélyben lévő vállalkozások ne háborogjanak. "A büntető vámok nem hasznosak, mert lefele nyomják az árakat"- igen, rövid távon tényleg nem sok hasznuk van, de hosszú távú piaci értékesítésnél ténylegesen az európai piacot szolgálták volna. A rövidtávú gondolkodás csak a profitorientált hatalmak és világmárkák, valamint a világpiacra termelő vállalatok érdeke. A magyar gyártók, a vámok mellett sem tudták felvenni a versenyt az olcsó kínai árukkal, anélkül pedig elkönyvelhető a szomorú sorsuk.

Az álamfő büntije

A Kuruc.info tudja milyen büntetést érdemel SP.:

Ördögűző

2011. március 21., hétfő

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

"Mellemben a lüktetés bosszúra éhes!!!!"

Líbia nem lesz Irak... de meddig?

"Sajtótjékoztatót tart William Hague brit külügyminiszter. Azt mondja: a tettei és nem a szavai alapján fognak ítélkezni Kadhafi fölött.
Elmondta még, hogy mindent megtesznek a civil lakosság védelmében, és Líbia nem lesz egy másik Irak, nem akarják megszállni az országot. (BBC)"

Engem valahogy nem lepett meg a hír, hogy ezt nyilatkozták az angolszászok. Végül is az USA sem vezényelt Líbiához csapatokat, nem támadott kadhafista erőket tengeralattjárókról és repülőgép anyahajókról, valamint nem vette át a parancsnokságot a Nyugat-európai hatalmaktól.

Irakot, Afganisztánt sem akarták elfoglalni, csak felszabadítani egy zsarnok uralma alól. A zsarnokot elkergették, megölték, de ott is maradtak helyette... de csak rendet tartani, na meg a fekete aranyat ellopni de ez nem érdekel senkit...

A civil lakosság ellen sem akartak atrocitásokat elkövetni, őket is csak megakarták védeni! Mégis hány olyat hallottunk, hogy "kulturált" nyugati katonák civileket aláztak meg, végeztek ki, kínoztak halálra. És még mennyi mindenről nem tudunk!

Líbiában is ugyan ez lesz. Most csak repülők meg hajók, nemsokára katonák, akik segítenek újraépíteni meg fenntartani a békét. Na meg persze ellopni az olajat, megkínozni a civileket, és mindezt eltitkolni...

Líbia után pedig jön majd a többi arab állam, ahol forrongások vannak (és persze olaj is)... mennek felszabadítani, hiába nem kér belőlük senki...

Mikor ébred fel már a világ, és emel szót ez ellen? - ezt bárcsak ne költői kérdésnek vennék az emberek..

Mi is a liberalizmus?

A liberalizmus valójában a legnagyobb gyűlöletkeltés és igazságtalanság lelőhelye földi állatkertünkben. Hú, most hirtelen fasiszta lettem meg kirekesztő! Én szemét!
A liberalizmus az emberi nép legnagyobb állatsága. Hogy miért is? Várjunk csak... Ha én azt mondom, hogy a hazám szabadságát akarom akkor, fasiszta, gyűlöletkeltő, kirekesztő szemétláda vagyok! És ezt kik kiáltják rám? Csak nem a libik? Hát menjenek a... meg vissza izraelbe.
Nem ők harcolnak azért, hogy mindenki egyenlő? Hogy a buzik is felvonulhassanak? Hogy a zsidók a világegyetem egyik legnagyobb vérengzését ünnepelhessék? Hogy a cigányságot, mint velünk társadalmilag egyenlő fajt ismerjük el, és tartsuk ingyen és bérmentve, élősködve rajtunk? Hogy azokat, akik nem dolgoznak, mert valami vidámvasárnapos szektához vagy a jehovákhoz tartoznak fogadjuk el? Hogy csak azért nem kell elítélni mert mások? Sőt nem is mások, csak máshogy gondolkodnak! Szabad madárként szállnak az égen!
De ha én szót emelek ezek ellen, esetleg felteszem a kérdést, hogy milyen 6millió, felemelem a szavam, hogy miért ingyen élősködnek rajtunk, akkor nincs egyenlőség! Akkor csak ők vannak, meg én és a többi kirekesztők! Én már nem mondhatok szabadon véleményt, mert 3 évre börtönbe zárnak a gyilkosok meg erőszakolók közé! (Őket meg mellesleg lőjük le, ne az állam pénzén élősködjenek évenként milliárdokért.) Nem szólalhatok fel, mert jönnek a vérebek és elvisznek a Ljubljanka pincéibe. Ha felemelem a magyar zászlót eltapossák. Ha kiteszem a mellemre az izraeli zászlóval együtt akkor pedig már egyszerre span meg fajti vagyok a számukra... De ha izraeli helyett magyar-lengyelt teszek ki akkor ismét csak ki vagyok rekeszteve, csak mert több száz éves barátságunkat akarom kifejezni egy másik nép felé. Gratulálok dicső liberalizmus! Tomboljatok csak tovább! Foglaljatok el felszabadítás néven országokat! Menjen a tahó világ, meg a győzike, mert az kell a birkáknak! Butítsátok a népet!
De rettegjetek is! Mert eljön még a mi időnk! Eljön az idő amikor a birkák felébrednek, és farkasként fogják üvölteni hogy elég lesz belőletek! Akkor meneküljetek, mert nem lesz hely ahova elbújhattok. Megpróbáltok majd beolvadni, de észreveszünk benneteket és lebuktok, el lesztek tüntetve kicsin földünkről és akkor tényleg beköszönt a jó világ. Bárcsak látnánk már! Bárcsak látnánk már hogy beköszönt a szebb jövő amelyre vágyunk! De ennek eléréséhez nem elég egy-két ezer ember! Ehhez sokkal többen kellünk! És csak egyszer kell összeszednünk magunkat ahhoz, hogy végre lerázzuk magunkról a libi csürhét, amely sakkban tart minket. Töltsük fel a sorokat, és harcoljunk együtt, hogy elérjük végre mindazt, amelyért apáink vére folyt, amelyért életüket, vérüket, és szabadságukat adták! Legyen újra hatalmas a nemzetünk! Érjük el végre a szebb jövőt magyarok!

2011. március 19., szombat

Líbia. Ki van a háttérben?

Afganisztán, Irak és még ki tudja hány leigázott ország után a világ vezetői megtalálták új célpontjukat. Líbia, az Afrika északi részén elterülő állam ellen ma támadásokat intéztek az ENSZ csapatai, azon belül a francia légierő gépei. Most kivételesen nem Sam bácsi harcosai vonulnak elől, hanem az őket eddig kiszolgáló európai "nagyhatalmak". Igazából egy kutya, mert franciaország és anglia-igen, direkt írom kis betűvel- az USA csatlósai, az USA pedig izraelé.. tehát tudjuk honnan fúj a szél.
Most Líbiának hozzák az új életet a "szabadság hű harcosai". Megszállják ezt az országot is, ugyanúgy mint már sok arab(!) államot. Kirabolják rendesen, ártatlanokat kínoznak majd meg, és mindezt teljesen legálisan. Nem emlékeztet ez egy másik únió úgy 65 évvel ezelőtti sorozatos "felszabadításaira"? Mert engem igen. Mondjuk ez a hatalom most nem lép semmit.. és elítéli a többieket. Meg sem lepődök.
Mi lesz a következő lépés? Tunézia, Szaud-Arábia, Kuvait, Algéria? Igen, valahogy ebben a sorrendben... Mert ugye az a kibaszott olaj...
Én szívesen tennék nekik egy felajánlást: van nálunk elég cigány, bőrszínük hasonló az arabokéhoz-ezért az arabok szerintem sajnálatukat fejezik ki-, őket lőhetik az amcsik ezerszámra, ugye meg dolgozzák fel, és valami olaj pótló dolgot hozzanak össze belőlük. Szerintem mindenki jól járna!:)

Akkor, hogy is hívják?

"A Jobbik Fővárosi Frakciója a jövő szerdán esedékes közgyűlésen két közterület elnevezésére tesz javaslatot. A Ferenc körút – Üllői út kereszteződését az 1956-os forradalom legendás szabadságharcosairól Pongrátz fivérek terének, a Nagy Lajos király útja - Fogarasi út kereszteződését pedig a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjáról Wass Albert térre keresztelné. A Jobbik már hangot adott azon véleményének, hogy 1956-tal kapcsolatban elsősorban nem egy tengerentúli zenészről kell közterületet elnevezni, a városvezetés ezzel összefüggő antidemokratikus döntése viszont a párt közleménye szerint végképp méltatlan állapotot teremtett a kérdésben."
Az Elvis tér tehát nem tetszik mindenkinek. Jogosan. Mit is tett ez a Presley gyerek? Semmi különlegeset; énekelt. '57 január 6-án az Ed Sullivan Show műsorában adta elő a Béke a völgyben (Peace in the Valley) című dalt, amelyet az ’56-os magyar forradalommal való együttérzéseként osztott meg az amerikai közönséggel. Oké, és? Állítólag Johnny Cash is elénekelte a dalt, így akár Cash tér is lehetne Budapesten. Sőt menjünk tovább! Nevezzük el a teret mondjuk Ragazzi térre. Mért? Mert az olaszok meg megírták és elénekelték ezt:

Ráadásul követelték kormányuktól a segítségnyújtást, ami sajnálatos módon elmaradt. A spanyolok segélycsapatokat is küldtek, de azt a nagy demokratikus júeszé leállította. Ha már USA...hol is voltak, hogy nem segítették nemzetünknek kivívni a szabadságot? Egyiptomban. A Szuezi-csatorna államosítása ellen tört ki akkor egy izraeli-brit-francia háború, amibe ugye az Egyesült Államoknak bele kellett szólnia, mert az tényleg a demokráciáról szólt. Úgy látszik a mi forradalmunk nem. Teljesen egyetértek a Jobbik indítványával. Nem kell ide drogos zenész tér, mikor vannak nekünk forradalmáraink, nemzeti hőseink. Wass Albert munkásságát pedig egyáltalán nem becsülik. Nem tanítják az iskolákban, helyette van Franz Kafka a tananyagban, mert ugye Kafka zsidó volt(ezt nem is kell tovább boncolgatni, aki érti, érti). Wass Albert is megérdemelne egy teret.