2011. május 31., kedd

Kérdés az Olvasókhoz

Először is köszönetet szeretnénk mondani azoknak, akik olvassák blogunkat. Mint látjátok\halljátok némi változásokat eszközöltünk a jobb oldalt található menüben. Felmerült azonban egy olyan hiba, ami hol fellép, hol nem. Ez az oldalra beépített rádióval kapcsolatos. A Szent Korona Rádió műsora ugyanis a mai naptól hallgatható blogunkon. A probléma az, hogy valakinek automatikusan indul, valakinek pedig nem. Egy kattintással lehet ezen változtatni, viszont valakinek esetleg zavaró lehet az, hogy egyszerre a fülébe "üvölt" rádió, mihelyt fellép a blogra. Ezért kérnénk a segítségeteket, illetve a véleményeteket. Kérnénk titeket, hogy kattintsatok valamelyik opcióra a lentebb lévő közvélemény-kutató panelen, illetve ha valamilyen észrevételetek vagy ötletetek van lentebb kommentben vagy pedig e-mailben küldjétek el nekünk. E-mail címünk: mikorleszmartavasz@gmail.com   

Szálasi-emlékoszlop

Blogunk korábban írt arról, hogy egy mezőkövesdi férfi saját udvarán felállította Szálasi Ferenc első emlékművét. Szörnyű bűne után vizsgálódni kezdett a rendőrség, ám a végeredmény számomra kissé meglepő. A fejleményeket itt olvashatjátok. Forrás: kuruc.info.

A Szálasi-emlékoszlop felállítója nem, a Kuruc.info viszont elkövette a tiltott önkényuralmi jelkép használata nevű szörnyű bűncselekményt

Ez év március 12-én egy hungarista szellemiségű férfi a saját udvarán állított fel egy Szálasi-emlékoszlopot, amelyen nyilaskereszt is helyet kapott. A tiltott önkényuralmi jelkép használata és nagy nyilvánosság előtti közszemlére tétele bűncselekmény viszont csak részben valósult meg Mezőkövesden – nyilatkozta a HVG tudósítójának dr. Ongai Péter alezredes, a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Szálasi Ferenc kivégzésének 65. évfordulóján avatták fel Kárpáti Sándornak, a Magyar Gárda borsodi kapitányának udvarán az emlékhelyet, ami után a rendőrség önkényuralmi jelkép használata és közszemlére tétele miatt indított nyomozást. Az alezredes elmondta, hogy a városi ügyészség és a BAZ Megyei Főügyészség szakirányítása mellett nyomoznak, amelynek során azt állapították meg, hogy a Szálasi-emlékmű felállításával és a tiltott önkényuralmi jelkép – ebben az esetben a nyilaskereszt – használatával a gyanúsított nem merítette ki a bűncselekmény fogalmát. Alaposan átvizsgálták a helyszínt, és ott egyértelművé vált: a zárt deszkakerítéstől 10 méterre álló oszlopon szabad szemmel nem ismerhető fel a nyilaskereszt, a talapzatra pedig a hungarista mozgalom jelképét helyezték el, ami csak hasonlít a tiltott szimbólumra. Márpedig a törvény egyértelművé teszi az ilyen jelképeket, vagyis az azokra hasonlító ábrázolások nincsenek a büntethetőségi listán. Jelen állás szerint tehát nem rendelik el az emlékhely bontását.
Csakhogy az emlékműavatás képei megjelentek "egy internetes weboldalon", ahol már jól látható a nyilaskereszt – aggodalmaskodott ezredesünk –, és mivel így az közszemlére került, a cikk szerzője elkövette a tiltott önkényuralmi jelkép használata bűncselekményt. A rendőrség ezért egyeztetést kezdeményez az "ominózus portál" főszerkesztőjével és kérik a feltöltő adatainak kiadását. Ez azonban várhatóan nem lesz egyszerű – tette hozzá dr. Ongai Péter alezredes – mivel a weboldal külföldi szerverről működik.
Sőt, az "ominózus internetes weboldal" ismét közszemlére teszi a borzasztó fényképet, ismét elkövetve a szörnyűséges bűncselekményt - fűzzük hozzá mi:

És egy kis extra, ha valaki nem ismerné:


Zene: Sámy Zoltán
Szöveg: Uy Károly és Bitskey Miklós
Ébredj, magyar! Az ősi föld veszélyben!
Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk!
Vélünk az Isten száz csatán keresztül,
Nem veszhetünk el, csak mi győzhetünk!
Harcoltunk bátran százezernyi bajjal,
De már a hajnal jön, hasadni kezd!
Ha összefog most, magyar a magyarral,
Győzelemre visz majd a nyilaskereszt,
A nyilaskereszt!

Ébredj, magyar, mert most halál az álom,
Nem magyar az, ki nem tart most velünk!
Harcba megyünk, de már ebben a harcban
Elpusztul mind az, aki ellenünk!
Rabokká váltunk ősapáink földjén,
Ne várd a hajnalt, jöjj, hasadni kezd!
Ha összefog most, magyar a magyarral,
Győzelemre visz majd a nyilaskereszt,
Szálasi Ferenc!

2011. május 30., hétfő

Az utolsó magyar

A sok gyűlölködő írásom után végre szeretnék valami értékessel is foglalkozni. Ez most a zene lesz. Engem a lentebb lévő szám nagyon megfogott. Bennem is megváltozott valami, mint ahogy videó elején hallhatjuk a billentyűs szavait. Az Ismerős Arcok zenekart már évek óta ismerem, bár manapság nem nagyon hallgattam. Elvakított a sok szemét, ami az interneten-youtubon kering. Ma valami folytán eszembe jutott az együttes. Gondoltam utánuk nézek, hátha lesz koncertjük a környéken, egy jó fellépést szívesen meghallgatnék már végre. Bevallom férfiasan, ezt a számukat nem ismertem a mai napig. És ez csak egy a többi színvonalas és sokatmondó zenéjük közül.
Olvastam youtubos videóik alatt a kommenteket, hát mit ne mondjak, azok már nem voltak olyan színvonalasak. Ment a a fasisztázás meg libsizés. Nem is kell mondanom, fasisztázni kezdett valaki. Nem értem hogy jönnek ezekhez a szép számokhoz a fasiszták vagy a libsik. Az Ismerős Arcok számai a hazaszeretetről, és országunk sok szenvedést megélt éveiről szólnak. Akinek erről valami más jut eszébe, annak biza valami hiba van a rendszerében.    
Ha valaki esetleg többet szeretne megtudni a zenekarról, akkor itt elérheti hivatalos oldalukat.

2011. május 29., vasárnap

Magyar Hősök Napja

"Esküszöm a magyar Szent Koronára
Hogy az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom
Magamat mindig a hadi törvények szerint
Derék harcoshoz illő módon viseltetem, és így becsülettel élek és halok
Isten engem úgy segéljen!"

A Hősök Napját minden évben május utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni.” Az ünnepet a második világháború követően a kommunista diktatúra eltüntette a naptárból, majd a módszerrendszerváltozást követően került ismét vissza a köztudatba.

Idézek egy kommentet a Népszava onlineról, amelyet a Hősök Napja alkalmából írt egyik cikkük alá írt valaki:
"Szerintem az a sok szerencsétlen aki értelmetlenül halt meg egy eszement idióta politika következményeként, inkább áldozat mint hős".
Hát igen, az ilyen hozzáálláshoz csak gratulálni tudok. De mit is várjunk a baloldaltól? Nekik semmi sem szent, csak Fletó meg Lendvai...
A kommunista diktatúra alatt, nem volt szabad tisztelni hőseinket, akik vérüket és életüket áldozták a hazáért, mert az a rendszer termelt saját magának általuk igazinak mondott "hősöket". Ilyen volt Sztálin elvtárs, sőt még Sztahanov is. A kommunisták szemében az a hős, aki milliókat hajt a halálba kedvtelésből.

Hőseink tiszteletéről nem szabad megfeledkeznünk. Ők segítenek tartani magunkat ezekben a veszedelemmel teljes időkben, mikor miden fordítva működik, mint ahogy kellene. Hőseink tisztelete az egyetlen, amit nem tudnak elvenni tőlünk, így ezt míg élünk meg kell tartanunk. Amikor elmegyünk egy templom vagy egy háborús emlékmű előtt, gondoljunk arra, hogy mindazok, akiknek a nevei rajta vannak a kihelyezett márványlapokon életüket adták hazánkért, és azért, hogy nekünk legyen hol élnünk. Ha ők nincsenek, lehetséges, hogy a magyar nép már rég eltűnt volna a történelem forgatagában.

2011. május 28., szombat

Miért utáljuk a négereket? 1.- Ki verte meg Fekete Pákót?

Munkatársunk sajátos beszámolója saját esetéről a közismert bevándorlóval. Vajon tényleg megverte valaki Pákót, vagy ordas módon hazudik valaki?
A történetet kezdjük Ádámtól és Évától: történt még 2008 elején, hogy Fekete Pákót meghívtuk a Bombagyár blog heti rádióműsorába, politikai hírekről beszélgetni. Sajátos műsorterv, az biztos, de hát akkor még hittünk benne, hogy pusztán az előítélet beszél a Kuruc.infóból, amikor "ostoba, büdös niggernek" titulálja Lapite Babarinde Oludayo nigériai bennszülöttet, aki valamiért kis hazánkba tévedt csokif*szt osztogatni. A műsor kicsit elfajult, amikor Pákó őszinte véleményt mondott a hazai kisebbségekről, különösen a tőle csak fél árnyalattal világosabb fajtáról, de egy bizonyos vallási csoportról is lesújtó szavakkal emlékezett meg, végül pedig semmi kifogása nem volt Heil Hitler és Éljen Szálasi kiáltásokkal alátámasztani a tőle kevéssé várt nyilatkozatot. Erről videófelvétel is készült, amiből ki tudja, miért, vírusvideó lett, és a mai napig is megtalálható néhány videómegosztón.


A műsor után néhány nappal derült ki, hogy Fekete Pákó tényleg nem hülye, ugyanis gyorsan felismerte az összefüggést újonnan közzétett véleménye és aközött, hogy hirtelen kitiltották az összes kereskedelmi televízióból. Elszaladt hát a VI. kerületi rendőrkapitányságra, és feljelentést tett ellenünk, hogy mi úgymond erőszakkal kényszerítettük, hogy részt vegyen a műsorban, és azt mondja, amit. Szürreális mesedélutánjában felbukkantak az Oktogonon kószáló szkinhedhordák, melyektől rettegett, egy Hitler-portrékkal és náci zászlókkal felékesített helyiség, amelytől szintén rettegett, egy hangszóró, amelyből utasítások dörögtek felé, hogy olvassa fel a kezében tartott papírlapot, és természetesen ettől is rettegett, majd sátáni vigyorral figyelő neonácik, akik a vécében akartak vele végezni, és ettől még jobban rettegett. Nem, ez nem a cikkíró költői túlzása, hanem valós állítások Fekete Pákó vallomásából. A sötét (bőrű) "áldozat" feljelentése negyvennyolc órán belül a kukában landolt, miután a rendőrök megtekintették a stúdióban készült videófelvételt, majd hamis vád bűntette miatt hivatalból feljelentést tettek. Meg is nyert volna Pákó néhány év tartózkodási engedélyt a Markó utcában, ha az ügyészség nem húzza ki a bajból egy felettébb értelmezhetetlen módszerrel. Feltették neki ugyanis a kérdést, hogy ha életveszélyben érezte magát és rettegett, vajon miért vigyorgott, mint a vadalma, és társalgott lazán keresztbe tett lábbal, kedélyesen állítólagos szkinhed fogvatartóival? Pákó erre azt felelte, hogy azért, mert ő egy vidám ember, aki mindig mosolyog, és ezt az ügyészség el is fogadta mentő körülménynek, s az eljárást megszüntették. A megszüntető határozat ellen benyújtott fellebbezést pedig eltüntették, legalábbis e sorok írója mindmáig nem kapott rá választ, de mindkét dolog (színesbőrűek kimentése a bűncselekmények következményei alól, illetve kellemetlen beadványok lenyelése) teljesen megszokott volt a Gyurcsány-kormány idejében, más ügyekben is.
Igen ám, de közben egy polgári per is a nyakába repült szegény Pákónak, mégpedig "jóhírnévhez való személyhez fűződő jog megsértése" címén, tekintve, hogy telekürtölte a médiát a Bombagyár szerkesztőit illető hamis tényállításokkal. El is vesztette, mint a pinty, a Fővárosi Bíróság 500 ezer forintot kártérítés megfizetésére ítélte, plusz a jogsértés napjától számított kamatok, ami összesen 639 ezer forint. Az ítélet néhány hete emelkedett jogerőre, amikor a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is jóváhagyta és írásba foglalta. Pákónak tehát legalább egymilliója bánta a nácikalandot, hiszen saját ügyvédjét és az bírósági illetékeket is neki kellett állnia. És itt kezdődik a mostani történet.

Pákónak ugyanis nem akaródzott fizetni. (Lássuk be, ki mondana le szívesen ennyi pénzről?) Először részletfizetést pedzegetett, ám ezt nem fogadtam el. A határidő lejártának napján felkerestem őt lakásán, hátha meg tudunk egyezni. De Pákó nem volt otthon, csak drága Ágicája, aki flegma hangon közölte, hogy nem fognak fizetni, meg úgysincs még határidő, és a többi. Kénytelen voltam figyelmeztetni, hogy ez volt az utolsó eset, hogy szépen kértem, mert akik ezután jönnek, azokra nem fogja tudni csak úgy rácsapni az ajtót. Később, május 23-án, azaz most hétfőn ügyvédje irodájában találkoztam utoljára Pákóval, aki azzal az ígérettel hívott oda, hogy fizetni fog, ám pénzt nem hozott, csak egy sajátos "ajánlatot", hogy hajlandó visszavonni a magánlaksértés miatt tett feljelentését, ha én lemondok arról az ötszázezer forintról (lásd még: Btk. 323. §, zsarolás). Mivel erre nem voltam hajlandó, és közöltem vele, hogy ha huszonnégy órán belül nem fizet, mennek az ajtórugdosós fiúk. (Akik természetesen nem az ukrán maffia verőlegényei, hanem a bírósági végrehajtóé, akik teljesen törvényesen törik fel a lakást, ha a az eljárás alá vont személy balgán ráfordítja a kulcsot.) A huszonnégy óra eltelt, felhívtam az ügyvédet, de sajnos csak annyit tudott mondani, hogy Fekete Pákó se pénzt nem hozott, se nem jelentkezett.

Szerda este éppen Jenny kutyával indultam sétálni, amikor a ház kapuján jelentős mennyiségű rendőr ömlött be, és a lépcsőház közepén közölték, hogy elő fognak állítani, mert önbíráskodás alapos gyanúja forog fenn. Egyébként nagyon rendesek voltak, nem csapkodtak a falhoz, mint a gyurcsányi korban szokás volt, csak felvittük szegény kutyát, aki nem értette, mi lesz most ügyes-bajos dolgaival, fent megállapítottuk, hogy nincs nálam szúró-, vágó- vagy lövőeszköz, és elautóztunk az V. kerületi kapitányságra. Útközben megtudtam, hogy Fekete Pákó feljelentett engem. Már megint.

A kapitányságon aztán azzal fogadtak, hogy már el is van döntve, hogy 72 órára őrizetbe vesznek, és indítványozzák az előzetes letartóztatást is, mert olyan súlyos az ügy. Kérdeztem, nem akarják-e esetleg meghallgatni az én vallomásomat is, mert lehet, hogy nem is követtem el semmit. Mondták, hogy dehogynem, de magasabb szintről jött az utasítás, így nem tehetnek semmit.

Fekete Pákó ugyanis aznap besétált a rendőrségre, és közölte, hogy én 13:15 körül a Stollár Béla utcában rommá vertem a pénzemet követelve. Egészen pontosan így: miközben ő az autójából szállt ki, bal kézzel megütöttem, majd a kiszálló mozdulatot végző sértettet arcon térdeltem. Ezután - már megint ezek a szürreális elemek - vállát fogva a föld felé húztam, miközben jobb lábam emeltem, de ő bemenekült az ügyvédje irodájába, én pedig gyorsan ismeretlen helyre távoztam. A támadás során a sértett "orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett, melynek gyógytartama nem ismert".

- Ez utóbbi félmondat ugye azt jelenti, hogy a "sértett" még látleletet sem tud felmutatni, hogy tényleg megsérült?
- Hát, azt.

Vallomásomban elmeséltem a perünk és az ő tartozásának történetét, külön kitérve nemcsak arra, hogy hamis vád miatt csaknem lecsukták őt, amikor legutóbb feljelentett, hanem azt is elmeséltem, amikor Hajdu Péterre hívott rendőröket az ATV stúdiójába, ott is azt állítva, hogy bezárták és erőszakkal akarták őt egy műsorban való részvételre kényszeríteni. Aki látta ezt a felvételt, emlékezhet, milyen abszurd jelenetek zajlottak a stúdió parkolójában, aki nem, az nézze meg most.

Azt is elmondtam, hogy a jelzett időpontban munkamegbeszélésen vettem részt egy ismerősömmel, aki igazolhatja ezt. Utaltam arra is, hogy elég valószínűtlen, hogy valaki a Stollár Béla utcában próbáljon agyonverni valakit, ötven méterre a Fővárosi Bíróságtól, ahol rendőröktől állandóan hemzseg az utca. S továbbá értelme sem lenne, hogy Pákóból veréssel próbáljak pénzt kicsikarni, mivel legálisan megtehetem ezt a bírósági végrehajtó útján.

Fekete Pákó vallomását ezzel szemben semmi sem támasztotta alá, még azt sem tudta valószínűsíteni, hogy tényleg megverte valaki, nekem viszont alibim van az általa megjelölt időre, s a sértett ráadásul korábban már többször vádolt másokat hamisan. Egy ilyen alak tehát bemegy a rendőrségre, egyetlen látlelet, tanú, illetve látható külsérelmi nyom nélkül közli, hogy őt megtámadták, és a rendőrség azonnal ugrik letartóztatni, akit tettesként megnevez. S nemcsak ugrik, mert az még rendben van, hogy egy bűncselekmény gyanúsítottját előállítják és kihallgatják, de mérlegelés nélkül előzetesbe is akarják dugni? Igen, a helyzet ez. A rendőrök megpróbálták telefonon lebeszélni főnöküket erről a marhaságról, de az hajthatatlan volt, és szóban a következő indokolást adta: "jelenleg nem tudjuk ellenőrizni a gyanúsított védekezését, ezért őrizetbe kell venni". Ártatlanság vélelme? Ugyan! A gyanúsított bizonyítsa be, hogy nem bűnös, különben irány a Gyorskocsi utca!

Az őrizetbe vételt elrendelő írásos határozaton már az volt az indokolás, hogy szabadlábon hagyásom esetén fennáll a veszély, hogy megpróbálom befolyásolni vagy megfélemlíteni a tanúkat. Kérdeztem, miféle tanúkat, milyen tanúk vannak?

- Hát Fekete Pákó.
- Ő az egyetlen tanú? A sértett?
- Igen, ő.

Még a bírósági takarítónő is tudja, hogy minden tanúkihallgatás úgy kezdődik, hogy a tanút megkérdezik: perben, haragban áll-e a vádlottal, gyanúsítottal? A neve előtt dr. szócskát viselő rendőrtiszt, aki fogvatartásomat saját szakállára elrendelte, úgy látszik, nem tanulta ezt az egyetemen. Mint ahogyan az ártatlanság vélelmének elvét sem.

Így történt, hogy szerda éjszaka bekerültem a Gyorskocsi utcai műintézménybe, Fekete Pákó pedig soha vissza nem térő lehetőséget kapott, hogy telekürtölje a sajtót azzal, hogy milyen brutálisan összevertem. Igaz, hogy egyetlen fénykép sem jelent meg az állítólag rommá térdelt arcáról, és napok óta egyetlen újságíró sem tudja elérni sem őt, sem Ágicáját. Látlelet vagy bármi, ami bizonyítaná a támadás megtörténtét, továbbra sincs.

Lássuk be: senki sem szeret félmillió forintot kifizetni saját hülyesége miatt. Még akkor sem, ha milliós jövedelméhez csupán annyit kell makognia a színpadon, hogy adideadidit. A kellemetlen tartozástól nyilván úgy a legegyszerűbb megszabadulni, ha börtönbe csukatjuk azt, akinek tartozunk. Igaz, ez nem akadálya a tartozás behajtásának, de ez nem biztos, hogy eszébe jutott Pákó barátunknak. Azt pedig már csak spekulatív éllel vetem fel, hogy vajon mi olcsóbb: kifizetni egy ekkora adósságot, vagy felével-negyedével megkenni egy rendőrt, hogy hozzon egy törvényellenes döntést? Nem mintha bizonyítani tudnék egy ilyen állítást, de tény, hogy az, aki őrizetbe vételemet elrendelte, megvalósította a Btk. 228. § szerinti jogellenes fogvatartás bűncselekményét:

228. § (1) Az a hivatalos személy, aki eljárása során mást személyi szabadságától jogellenesen megfoszt, bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hogy Fekete Pákó feljelentése megvalósítja a Btk. 233. §-ába ütköző hamis vád bűntettét, nyilván kevesen vitathatják, és remélem, az ügyészség sem fogja. Ezúttal nehéz lesz azt felhoznia mentségére, hogy mindig mosolyogni szokott. Tény azonban, hogy hazudozni is igen gyakran szokott.

Forrás: bombahir.hu - TOMCAT

"Ne bántsd a buzit!"

Nem gyűlölködni akarok, távol álljon tőlem, de csak azt kapta amit megérdemelt. Még ilyet!!! És ismét a normális ember a rossz...

2011. május 27., péntek

"Hosszú évek óta mindig azt mondják nekem.."

Régen  én nagyon rendes gyerek voltam misére járás terén. Nagymamám csúnyán is nézett volna rám, ha kihagyom a pénteki illetve a vasárnapi szentmisét. Sokat ministráltam, perselyeztem, áldoztam, gyóntam rendesen. Elsőáldozó és bérmálkozó is voltam, az első a vági, a második pedig a szili templomban.
Ahogy cseperedtem, majd elkerültem középiskolába azonban eltávolodtam a templomtól. Egyrészt előtte sem szerettük egymást a hittan tanárommal, sem pedig az atyával. Legalábbis szerintem az ember békét lelni jár a templomba, nem pedig állandóan pénzügyekről hallani. Rohanó világunkban elég mindig a pénzről hallani, nem pedig még vasárnapi misén is... 
Lényeg ami lényeg, azóta már csak ünnepnapokon járok templomba, búcsú, karácsony, húsvét, úrnap, valamint a nemzeti ünnepeken, ha esetleg van szentmise. A környékben a plébános úrnak nagy híre van, szeret szerepelni, maratoni miséket tartani. Az tény viszont, hogy sok mindent köszönhetnek neki a környék egyházközségei: három településen Szent István szobrot emeltetett, templomfelújítás, és egy Szent Erzsébet szobor állítás is fűződik a nevéhez. A legújabb akciójával azonban kissé túllőtt a célon.

A templomunk és posta szomszédságban vannak már emberemlékezet óta, és a két kertet egy egyszerű kerítés választotta el egymástól. Kiharcolta, hogy azt a kerítést javítsák ki, a posta költségén. Oké ez még szép és jó, viszont innen jön a fekete leves. Kitalálta, hogy a postakertet nem elég szimpla betonlábakon álló kerítésdróttal elkeríteni, hanem betonkerítés kell oda, mert így nem lehet majd belátni a postaudvarra, és akkor szép lesz a templom környéke. Nem értem, hogy egy másfél méter magas betonerődtől mitől lesz szebb a templomunk környéke, de az atya csak tudja. 
Édesanyám helyi a postán dolgozik postavezetőként. Amikor a munkások ásták az alapot, megkérdezte őket, hogy a bokrokat és kisebb fákat a kerítés mellől miért nem húzzák ki a traktorral, valamint a kerítés mellett lévő gazos részről miért nem ássák ki a gyökereket, mert evvel a megoldással sokkal tovább "szép" lehetne ez a kerítés. Azt a választ kapta rá, hogy vegyen gyomirtót ha nem tetszik. No comment..
Megkezdődtek a munkálatok, nem is kell mondanom hogy a pap egyik cimborája végzi ezeket a munkálatokat,  mivel a posta által kiválasztott szakember nem felelt meg a csuhásnak. Az a fránya korrupció..     
Volt egy másik felvetés is a postakert problémájának megoldására. Mivel most nem használják semmire, csak egy kaszáló, egy olyan ötlet született, hogy csináljanak belőle parkolót. Fel lett volna szórva kaviccsal, több értelme is lett volna, és nem első sorban anyagilag is olcsóbban kijött volna. Nem mindegy ugyanis, hogy 500.000 Ft, vagy egy nullával kevesebb a munkálatok költsége. De az atyának ez sem felelt meg....
Az egyszerű ember gondolja, a posta nagy cég, kibír egy ekkora összeget. Hát mit ne mondjak, másra is lehetett volna fordítani ezt a félmillió forintot. A postaépület teteje másfél négyzetméteres területen be van ázva, az oldalára felfutott a borostyán, ennek köszönhetően a falak nem tudnak megfelelően szellőzni, vizesek, penészesek. És ezt a sort még folytathatnám.
Ebből a rövid történetből is láthatjuk, hogy milyen ennek az országnak egyes lakóinak a mentalitása. Amire pénz kellene arra nincs, amire pedig felesleges lenne költeni, vagy csak minimális ráfordítással meg lehetne oldani arra több van költve mint kellene. Ide is jöhetne a felsorolás, de aki olvas, lát és nem csak néz, valamint gondolkodik egy kicsit, az tudja miről beszélek.

Régi mániám...Válasz Tóta W. Árpád hasonló című czikkére

Index. Ismerjük. Tudjuk, hogy nem egy jobboldali hírportál. Azt is, hogy a liberálpolitika rányomta már, sőt beleégette bélyegét. De a mai cikk, amelyet a zuglói Trianon-konferenciáról közöltek enyhén felhúzott.


Kezdjük a címmel, amely már magában is fura. Olvasva tudtam már, hogy mit várhatok (kb.).
"Rejtély, hogy miért rendez Trianon-konferenciát Zugló önkormányzata, tekintve, hogy Zuglótól speciel egy utcát sem csatoltak el. Talán ez amolyan standby funkció jobbosoknál, mint a macskánál a dorombolás: ha egymás közt vannak, és nincs jobb dolguk, akkor trianonoznak."
Igen, nekünk soha semmilyen jobb dolgunk nincs. "trianonozunk", nem azért mert annyira ráérünk és nem azért mert mi szélsőségesek vagyunk. Nem. Csupán egy olyan dologról van szó, amelynek nemzeti öntudat a neve. Bár kétlem, hogy a cikk írója hallott volna ilyenről. Meg ugye miért is érdekelné a magyar történelem. Hisz sok köze nincs hozzá. (mindenki arra gondol, amire akar.) 
" Trianon szemétség volt, és egyre több a cigány. Felnőttoktatás. Papcsák itt képviselni igyekszik valamit, amiről úgy tudja, hogy népszerű. Ez pedig a Demokrata és a Jobbik határvidékén tenyésző indulatmagyarság. Amikor azt még nem ordítjuk, hogy tankkal átmenni Románián, de csak azért nem, mert azt két sörrel később fogjuk ordítani. Most még csak azt fejtegetjük, hogy hány és milyen tankra volna szükség, ha úgy adódna." /Papcsák Ferenc Zugló polgármestere/.
"Indulatmagyarság". Az aztán nem semmi. Mert ugye, akinek fáj Trianon és a nemzet meggyalázása, az egyből náczi meg indulatmagyar. Csak épp egy definíció hiányzik a kifejezéshez
"Papcsák lendületesen kezd, azzal dicsekszik, hogy ő mindennap beszél Trianonról a gyerekeinek. Ami egyrészt komoly generációs konfliktust vetít előre, "
? Kérdőjel. Ugyanis nem tudjuk meg mi lehet, az a generációs probléma. Ezt sajnos nem tudom boncolgatni, mert semmi értelme a kijelentésnek. 
"..másrészt arra emlékeztet, amikor Schmitt Pál magára borította a nemzeti butikot, és hirtelen tárogatózni kezdett az énekeskönyvből, bocskaiban."
Hogy is keveredik ide Schmitt és a díszmagyar? Sehogy. De lássuk be fel van építve a czikk. Kicsapongás terén nagyon.
"A polgármester stratégiai távlatba helyezi a nemzetféltést, tudniillik ha így megy tovább, akkor 2050-ben roma testvéreink adják majd az ország egyharmadát, szóval talpra kell állnunk. Mondjuk ebből a szempontból Trianon nem is jött rosszul, mert egy csomó cigány a románoknak jutott. Sőt, lássuk be, egy csomó román is."
Na kérem. A demográfia helyzet valóban a polgármester kijelentését tükrözi. És tényleg rengeteg czigány Romániába került a békediktátum miatt? Nem hinném.  A czigányság számbeli növekedése a XX. század második feléhez köthető, bár ehhez is némi szakirodalom szükséges, amit egy hasonló czikk megírásánál minek is venne figyelembe akárki.
"Mármost 1920 után Papcsák szerint sikerült talpraállni, egy nagyon sikeres kormányzás követte a diktátumot, és ehhez az is kellett, hogy az emberek higgyenek. Sajnos a felszólalók nem vezetik le, hogyan vezetett a nagyon sikeres kormányzás előbb szőnyegbombázáshoz, aztán negyven év ruszki megszálláshoz, de gondolom, mi így szállunk le a bicikliről."
Nyilván Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzására irányul a bekezdés. Csak az író itt is zavarodott. Míg a '20-as években meg kellett teremteni az ország "létét", hisz bányáink, a pókháló rendszerű vasút külső vonalai stb.. idegen kézbe kerültek, addig a megmaradt hátországban továbbra is termelni kellett, nagyjából a nulláról indulva. Aztán a '30-as évek vége és a '40-es évek eleje is kimaradhatott az újságíró történelem óráin, hisz teljes homály jellemzi tudását a korszakról.
"
Papcsák végre átadja a szót a nap sztárjának, a közismert irredenta Raffay Ernőnek. Ernő bácsi úgy érzi, annyi nélkülözés után végre megfogta az isten lábát, és most vadul masszírozza. Időnként teljesen szervetlenül, helyből olyanokat nyal be Papcsáknak és általában a Fidesznek, hogy az RTL kitenné a tizennyolcas karikát. Ő nemcsak előad, hanem műsort is vezet, kezdésnek mindjárt felkéri szegény Balázs Péter színművészt, hogy szavalja el Horváth Pál dandártábornok Trianon című versét.
„De soha nem voltunk bűnös nemzet
És mégis minket büntettek.Maradtunk árvánDe mindig a vártán.Üldözött vadként Európa közepén élünk és meghalunk,De ha Isten akarja, megmaradunk.”
Én készséggel elhiszem, hogy Horváth tábornok kiváló katona, de ha Varró Dániel vagy Peer Krisztián be akarna menni a lőtérre tarackágyúzni egyet, akkor azt, gondolom, nem engednék még akkor se, ha létezne magyar tüzérség."
Nem mondom érdekes. Miképp jön ide az RTL? A német média is képviselve van? Akkor már volt értelme az előadásnak. De sokkal valószínűbb, hogy a Retek Klubra gondol Tóta W.. Mi közük van a költőknek a honvédséghez? Semmi. Ők ne akarjanak csak úgy tarackázni egyet! Maradjanak a  papírnál és tollnál!
"Illene ezt megfontolnia minden tisztnek, mielőtt verselésre adná a fejét, pláne arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen a zsengéivel. Balázs Péter egyébként kihozta a maximumot ebből az anyagból. Egyszer sem röhögött, határozottan, földre szegezett tekintettel hagyta el a színpadot. Ilyesmi érzés lehetett Zelk Zoltánnak és Eörsinek megírni Sztálin köszöntését."
Bárki írhat verset. Nem nagy dolog. Lehet, hogy gyenge, lehet, hogy jól sikerül. Ez ennyi. Egy tarack, ágyú, harckocsi kezelése viszont kissé összetettebb. Mért röhögött volna az előadó? Ja! Persze, aki nem nevet egy olyan dolgon, mint Trianon, vagy a Turul-szobor meggyalázása, az mint már nem egyszer megtudtuk náczi. 
"
Tőkés László halaszthatatlan családi esemény miatt lemondta a szereplést, remélem, nem megint a titkárnőjével kapták rajta. Küldött viszont egy másfél oldalas levelet, amely Raffay szerint óriási mondanivalót tartalmaz. Érdekes, hogy a püspök legfőbb mondanivalója éppen az, hogy vessünk véget a köldöknéző önsajnálatnak, ám ennek ellenére Raffay pontosan ennek lát neki.

A rossz tanuló felel

Előbb azon siránkozik, hogy a világ nem tud eleget Trianonról, és mesél a buta külföldi újságírókról, akik ezt illusztrálják. Hozzáteszi, hogy a franciák „tudvalevően” semmiféle nyelvet nem beszélnek. Ez is bizonyítja a fölényünket: mi tudjuk róluk, hogy mind ilyen tufák, ők meg Trianonról semmit se."


Sajnos  a levél tartalmát nem ismerjük meg a cikkből, de biztosan nem mond semmit. A világ nem is tud Trianonról eleget. Nem igaz? Cáfolja meg a kedves újságíró, mennyire ismerik ezt a békediktátumot? Igaz a világ politikai vezetése biztosan hallott róla. De nem sokat. Vagy épp nem a magyarság szemszögéből. Seton-Watson és Masaryk hatalmas propagandával készítette elő és később "támasztotta alá" Trianont. Nekünk meg ugye mindig is impotens külügyünk volt a XX. században. Az újságíróink sem remekeltek. A franciák. Nos igen, köztudott, hogy az a nép nem szeret idegen nyelveket tanulni, inkább asszimilálják a niggereket stb. Azért 1-2 ember tőlük is tud valamit a diktátumról, bár nagyon kevesen: 






"Trianon egyik súlyos következménye, mondja a történész, hogytönkretette a közép-kelet-európai kapcsolatokat. Amelyek előtte nagyjából rendben voltak. Nem is értem, miért mentek bele ebbe a szlovákok meg a románok, miért nem tetszett nekik, hogy a Szent Korona alá tartozhatnak. Ismét előadja unortodox teóriáját, miszerint a jugoszláv háborúban egészen a NATO-bombázásokig lett volna lehetőség a revízióra, akár katonai erővel is. Mégpedig annak ellenére, hogy a NATO éppen a fegyveres területszerzés ellen lépett fel. Ül a pódiumon egy szépen dekorált ezredes is, figyelem erősen, mit szól, de csak mered maga elé, mint Balázs Péter."
Akkor folytassuk. 1848-ig nagyjából béke volt a Kárpát-medencében, aztán a magyar nyelv hivatalossá tételével telt be a nemzetállamok létrejöttével kezdődő területszerző pohár. A revíziós lehetőség pedig igaz. Amennyiben elfogadjuk a horvátok kérését, hogy harcoljunk velük Bácska és Bánát területéért cserébe és nem csak lőfegyverrel látjuk el őket, akkor máris kész a lehetőség. Nem egy tánceste, hogy ugráljanak, vagy tudom is én. Persze, hogy ülnek.
"Megoldás persze még mindig van, mármint Trianonra. Először is erős gazdaság kell, abból lesz az erős hadsereg és az erős magyar lélek. Szaporodás. Teleszülés. A többit nem mondja, de érti, akiben magyar szív dobog. Bárcsak háború lenne már."
Személyes vélemény: így van. Akiben van cseppnyi magyar virtus, az ha mást nem is kardot ragadna az ügy érdekében.
"Ezután az említett ezredes – Kovács Vilmos a Hadtörténeti Intézettől – prezentálja az első világháborús és a Trianon utáni magyar hadiipar és hadseregszervezés eredményeit. Ez volt az egyetlen értékelhető előadás az egész rendezvényen, egyben megnyugtatóan demonstrálta, hogy az egyenruhás állomány jóval higgadtabban áll hozzá a kérdéshez, mint a többi szereplő. Raffay utána megjegyzi, milyen csudajól hangzik az, hogyTurul osztályú torpedóromboló. Sajnos a királyi haditengerészet teljesítménye már nem ilyen lelkesítő, például a franciák meg az olaszok nem nagyon értették meg, hogy a turultól vagy Szent Istvántól be illik szarni, ezért szarrá lőtték az egész flottát."
Pedig "be illik szarni". Index.hu állítólag nívós oldal...ez a beszéd, viszont nem az. Buta egy beszéd. De ez van, örüljön a nép, hogy nyelvben közönséges kifejezéseket is olvashat. Ja, hogy legalább két flotta volt ellenünk! Mégis elég jól bírtuk. A túlerő felőrölte a mi flottánkat, ennyi. Nem kell kihozni belőle mást.
"Ezt követően Kalmár Ferenc KDNP-alelnök elmondja édesapja életútját, közmegelégedésre. Csatlakozik Raffay pánikrohamához, amit az vált ki, hogy a határon túli magyarok nem átallnak vegyes házasságokat kötni, sőt még a gyereküket is többségi iskolába íratják. Ahelyett, hogy Turul osztályú torpedórombolót építtetnének vele. Kalmár már nemhogy egyharmadnyi, de többségi cigányságról prófétál, ám felveti, hogy a Szűzanya és a Jóisten segíteni fog rajtunk, például Csíksomlyó nagyon ígéretes jel."
Talán ő még hisz a kereszténységben és Istenben, mert ha Ő velünk kicsoda ellenünk? Az, hogy építsenek "ilyen" rombolókat, már csak viccelődés, vagy rossz tréfa?
"Ekkor már elfogy a türelem, a közönség ritkul, szedelőzködik. A hatalmas előadóterem egyébként megtelt, de a közönségből sajnos egy Volkssturm-szakaszt sem lehetne kiállítani; magasabb volt az átlagéletkor, mint egy hajdúszoboszlói termékbemutatón, vagy egy Munkáspárt-gyűlésen, amitől amúgy sem állt ez távol. A fiataloknak vagy van jobb dolguk, mint Trianonon ajvékolni – például vegyes házasságot kötni egy csinos román lánnyal –, vagy már rég a Jobbiknál csattogtatják a Turul osztályú falepkét."
Persze. Valószínűleg nem 20 perces előadás volt.
Ez egy Volksturm-raj, egy Volksturm szakaszban 2-3 ilyen raj van. Ez 9 ember. 3x9= 27. Akkor valami baj van a matematikával is.
1 őrmester (parancsnok), MP40 géppisztollyal.
1 tizedes (parancsnok), MP40 géppisztollyal.
1 Volksturm, MP40 géppisztollyal és Panzerfaust-tal.
3 Volksturm, MP40 géppisztollyal.
3 Volksturm, Kar98K puskával.
A két parancsnoknél van Stg39 gránát.
A fiatalok meg minden másnap román lányokat vesznek el. Nem tanulnak, nem dolgoznak, csak házasodnak, meg trianonoznak, mert jobb dolguk ugye nincs. A jelenlévő fiatalok számát, szintén homály fedi. Ajvékolni? Szép magyar szó. Nem, nem zsidó. Magyar. A fiatalok egyébként a bakancsaikat csattogtatják, mint annyiszor megtudtuk a médiából.
"A rendezvény legfőbb tanulsága, hogy a Trianon-emléknap és a kettős állampolgárság végre megkezdte a szörnyű diktátum gyógyítását. De az eredmények nem merülnek ki ennyiben. Papcsák zárszavából kiderül, hogy Károlyi egy hazaáruló volt, hogy még idén szobrot állítanak Tisza Istvánnak, és hogy lesz Zuglóban hiánypótló Wass Albert tér, mert az is kell a tárogató meg a cifraszűr mellé. Ki ne felejtsem, Zugló már rovásírással is köszönti a látogatókat. Valami hihetetlen felemelkedésnek vagyunk tanúi. És ennek egyik bizonyítéka, hogy egy önkormányzat ilyen volumenű konferenciát tud rendezni, amilyen ez is volt."
Károlyi az volt, Kun Béláékkal együtt. Ugye ehhez olvasni kellett volna...megint. Tárogató és cifraszűr? Végszónak jó lesz gyalázni a tradíciót. A rovásírás meg persze kirekesztő. A következő dalt pedig szeretném küldeni kedves Árpádnak:

 

2011. május 26., csütörtök

Roberta marad, avagy egy újabb fricska a nemzetnek.

"Csak írásbeli figyelmeztetést kapott a Nemzeti Színház aberrált vezérigazgatója Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás zsidó- és buziimádó miniszterétől; a színház magyarellenes vezetője a posztján marad." - kuruc.info


Most örülhet ez a beteg állat, de remélem nem
sokáig butítja már az országot...

Igazából sejteni lehetett, hogy nem fogják leváltani. Amit megígér a Fidesz azt nem tartja be, megtapasztalhattuk ez alatt az egy év alatt. Mindenki azt hangoztatja, hogy azért kell leváltani ezt az aberrált állatot, mert orális szexet kívánt egy újságírónak. Igaz, hogy egy fontos állami tisztséget viselő "ember" nem mondhat ilyet nagy nyilvánosság előtt, de nem ez az egyetlen probléma vele. Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentésekkel lejáratja az országot.

Nekem már ott elegem volt ebből a liberális állatból, amikor oda akarta adni a Nemzetit a román követség emberinek arra a célra hogy megünnepelhessük Erdély hozzájuk való csatolását. Akinek ilyen gondolat megfordul a fejében, az nem magyar, az egy utolsó hazaáruló. 
Igaz, hogy nem sokat járok színházba, pedig én szeretem a színvonalas előadásokat. Régebben sokat jártam, de napjainkban sajnos egy diák számára drágák a színházjegyek. Engem, és szerintem minden színházlátogatót a kikapcsolódás és a szórakozás vonz a színházba, nem pedig a megbotránkozás.  
Ez utóbbiból azonban meglehetősen sok volt Alföldi előadásaiban. Nagy-Magyarországra maszturbáló magyar katonák a Magyar ünnep című drámában, orális szex az Ember tragédiájában, ezt szerintem Madách sem így képzelte el.
Ebben az elliberalizálódó világban már a régi jó darabokat sem lehet normálisan, mindenkihez szólóan előadni. Napjainkban tényleg csak a liberális csürhének és azok csatlósainak áll a világ....

Napi vicc

Történt egyszer, hogy Gazsinak teljesen elfogyott a pénze. Mindenét el kellett, hogy adja, már csak egy színes tévéje maradt. Jön a tél, a rajkóknak meg csak enni kell adni valahogy. Gondolja, megkérdezi a feleségét, hogy vajon mitévők legyenek.
-Té ásszony, há` mostán mit léhétné csiná`ni?
-Ménnyí él á Kohnhuz, aszt kirjí tűle 100 ezeret.
-Dé há uccsé ádná!
-Csák próbá`d még!
Gazsi felkerekedik, és elmegy a Kohnhoz. Bekopog az ajtaján. Kinyílik az ajtó, és ott áll Kohn.
-Jó éstít álássán csókolom á kezsit. Áz á hélyzét, hogy élfogyot á pízünk, már mindent éládtunk, csák égy szines tívínk márádt. Kíne 100ézér forint hogy á rájkóknák énni tudjunk ádni á tílen.
Gazsi legnagyobb meglepetésére a Kohn azonnal megy oda a széfhez, és már hozza is a pénzt.
De mielőtt átadná, mondja Gazsinak.
-De aztán tudod-e, hogy 200 ezret kell majd megadnod?
Gazsinak nincs mit tennie, nagyon kell a pénz, elfogadja az ajánlatot.
De Kohn folytatja:
-Gazsi, ennyi nem elég. Azt mondtad, hogy van egy színes tévéd. Hozd el biztosíték gyanánt.
Gazsinak nincs választása, hazamegy és elhozza a tévét. De miután letette a tévét Kohn folytatja:
-Nézd, Gazsi, amíg te elvoltál, kicsit gondolkoztam: te alkalmi munkákból élsz. Honnét tudnál előteremteni 200 ezer forintot? Ezt őszintén szólva elég nehezen tudom elképzelni. De tudod mit? Itt a TV biztosítéknak, a 200 ezer felét most itt hagyod, a többi 100 ezret meg majd csak meg tudod keresni valahogy és később megadod. Na, menj Isten hírével!

2011. május 25., szerda

Miért kapjanak a cigányok lakást ha dolgoznak és iskolába járatják a purdékat? Válasz a videóban!



Ürmös Andor fajtársuknak pedig annyit üzenek, hogy tessék beköltözni közéjük, ha ennyire szívükön viseli a gondjukat.

Hallgassuk meg egymást!

A napokban minden választópolgár kézhez kapott egy levelet őkegyelmességétől a Viktátortól. Ehhez a levélhez csatolva volt egy kérdőív 3-4 választási lehetőséggel, melynek a lényege az igen-nem-nem tudomban kimerült.

Na de elemezzük ki ezt a levelet:

Magyarország választópolgárainak száma a -2009-es adatokat figyelembe véve-8 033 247 fő. Ez a szám nagyjából napjainkban is ugyanennyi lehet, ehhez hozzájönnek még a külföldön élő magyar állampolgárok.
Egy levél elküldésének költsége 80 Ft, egy boríték 5 Ft, 2db színesen nyomtatott papír 50 Ft(jobb esetben).
Tehát egy levél költsége 220 Ft, mivel 2 borítékot és 2 postaköltséget is kell számolnunk ha vissza is küldjük azt.
8000000 választópolgárral számolva tehát  1.760.000.000. Ft-ba kerül az adófizetőknek ez a levelezés, aminek valljunk be, sok értelme nincs, nem hiszem hogy figyelembe veszik odafent.

Az úgy volt,...
Egy dologért azonban megérte elküldeni mindannyiunk számára ezt a levelet. A régi jó kommunista rendszerben Pártunk és Államunk vezetőjének a képe is ott lógott minden állami intézmény, sőt a rendes kommunista családok egyik szobájának falán is! Evvel a levéllel mindenkihez eljuttatta képét hős Vezérünk, a szememben Lenin-Érdemrenddel és a Szovjetunió hőse címmel is kitüntetett Orbán Vasziljevics Viktor.
Orbán Vezér! Hősiességed és izrael népének szeretete vigyen végig utadon, kalász lengjen körbe, és az Internacionálé dallamait zengjék füledbe a szirének! Járd az országot, mint annak idején a jó Mátyás, vidd magaddal Pintér elvtársat is, valamint az összes volt és jelenlegi szocialista és liberális politikust. A Petikét se felejtsd itthon, nehogy megsértődjön, és valaki MÁSban keressen menedéket...
Járjátok együtt országunkat, jussatok el a határokig, aztán el lehet innen menni.    
Menjetek, menjetek, vándoroljatok 40 évet a pusztában, mígnem megszólal a hang, hogy shalom Viktor! Akkor lesztek nektek való helyen...
Ja, a kisebbséget meg Alföldi Fartúró Robikát is vigyétek magatokkal, kell nektek megélhetési segédlet, és némi "művészet" sem árt a vándorlások közepette.

2011. május 17., kedd

Ezek az ostoba zsidók..

Míg korábban jellemzően a Bibliából választottak nevet az izraeli szülők, addig most egy "modernkori könyv", a Facebook ihletett meg egy párt, amely a Like (tetszik) nevet adta kislányának. 

"A Facebook forradalmat idéz elő napjainkban" - indokolta a különleges névválasztást az apa, megjegyezve hogy lányából azért nem akar forradalmárt nevelni. Az Adler házaspár megelőző céllal is választotta a Like nevet. Ha a barátok és ismerősök meglátják az első képet a babáról, és rákattintanak a like, azaz tetszik gombra, akár lehetne ez is a kislány neve - hangzott az érvelés. Az apa elmondta, környezetük még mindig nem hiszi el, hogy ez lett a csemete neve. Nevetve megjegyezte, hogy a névadás előtt megkérdezte a kicsit is, de ő "nem válaszolt".

A családba már született két kislány, ők a Dvas (méz) és a Pie (pite) nevet viselik. Izraelben a statisztikák szerint a Noa, a Síra, a Maja, a Tamar és a Jáel a legkedveltebb lánynevek.


forrás: sg.hu

Google képkereső: zsidó kislány...

Felvonulnak, büszkék magukra...

Szép napot mindenkinek! Mostanában kicsit kevesebb a post, mert egyrészt OKJ-s vizsgá(k)ra készülünk, másrészt, ha időnk engedi dolgozunk. Ma is tanultam. Sőt valószínűleg még fogok is, bár a standarizáláson alapuló indexszámítás és hasonló kifejezések kissé fárasztóak tudnak lenni, így gondoltam apró pihenésképp meglátogatom a youtube-t, s egy-két általam preferált zeneszámmal lazítok. Aztán sikerült egy 40 másodperces videóra bukkannom, ami nem igazán kapcsolt ki, sőt! 



Igen. Meleg buzi felvonulás. Brünnben, igaz, még 2008-ból, de akkor is eléggé idegesítő. Már az, hogy "szélső jobb oldali csoportok" tiltakozni fognak a felvonulás ellen. Szerintem nem feltétlenül kell ahhoz úgymond szélsőségesnek lenni, hogy nem tetszését nyílvánítsa ki valaki ez ellen. De hála Istennek a derék cseh SÜN!ök is mindent megtettek, hogy a buzik nyugodtan vonulhassanak. Visszataszító jelmezekben, miközben gyerekek játszanak az utcán, hadd lássák, mit kell csinálni! Mert biztosan megmarad emlékeikben ez az undorító vonaglás. Valaki meg tudja mondani nekem, hogy mi jó ebben? Nem. Elsősorban azért nem, mert olvasóink meglehetősen távol állnak attól, hogy szimpatizáljanak az ilyen deviáns magatartással. Mi mért nem tartunk hetero-felvonulást? Mert tudjuk, hogy normális, ha az ellenkező nemhez vonzódunk és nem akarunk sem feltűnni, sem másokat provokálni. (Bár a média ugye hemzseg a "náczi bakancsok csattogásának rettegést kiváltó visszhangjától", az "olyan" hírek mégis sorra dőlnek meg lásd: Gyöngyöspata.) Igaz a házasság és a gyermekvállalás ma már inkább anyagi okokból kérdéses, de erről talán majd máskor. Aztán megtudhatjuk a videóból, hogy Németországban több tízezer buzi vonult fel, minden zavargás nélkül. Hol van a régi Németország? Miért tűrik, sőt támogatják az ilyen dolgokat? Úgy látszik az árja faj az utolsó SS katonával végleg kihalt.
és, hogy ne legyek annyira kirekesztő:

2011. május 11., szerda

Demokrata Párt

Bejegyzés alatt áll Gyurcsány Ferenc pártja - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Demokrata Párt közgyűlésén arról határozott, amennyiben az MSZP felvenné nevét, összeolvadna vele. Ellenkező esetben viszont a párt szakadárjaival alkotna egységet.  A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja a Magyar Nemzet. A lap minderre egy közgyűlési határozatból következtetett, amelyet az alakulóban lévő párt három jelenlegi vezetője szignált. A párt 2011. február 13-i közgyűlésén az MSZP-vel való összeolvadásról, illetve az ellenzéki pártból esetlegesen kiváló csoportokkal való együttműködésről határozott.

A közgyűlési határozat első pontja szerint amennyiben a Magyar Szocialista Párt kongresszusa úgy dönt, fel kívánja venni a Demokrata Párt nevet, akkor a Demokrata Párt egyesül a Magyar Szocialista Párttal, egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyesüléssel létrejövő társadalmi szervezet a jövőben a Demokrata Párt nevet viselje.

A második pontban egyhangúlag döntöttek arról is, hogy ha az MSZP kongresszusa „nem határoz a Demokrata Párttá alakulásáról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre”, akkor a párt „egyesül ezzel a társadalmi szervezettel”. A lap szerint a bíróság központi honlapján lévő névjegyzékben még nincsen nyoma a Demokrata Párt nevű szervezetnek, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy a bejegyzés folyamatban van. (mandiner.hu)

Vizsgáljuk meg kicsit ezt az "új" pártot. Már a választások alkalmával is tisztában voltunk azzal, hogy Mesterházyt azért borotválták meg, hogy el lehessen adni, mint a szoci párt fiatal vezetőjét. A nagyrészt nyugdíjas táborral bíró MSZP-t viszont ténylegesen Gyurcsány és régi cimborái vezették. Ez most teljesen biztossá vált. A Demokrata Párt nevét felveheti az MSZP. Gyurcsány az öszödi beszéd után a háttérből annyira tudottt irányítani, hogy egy, még be nem jegyzett párt bekebelezheti a szocialista pártot. ....és még csak meg sem lepődünk.
Nézzük csak meg, mit művelhet majd a Demokrata Párt. A legelső, ami eszembe jut, hogy párt szinten pénzelik majd a czigányok utazását, üdülését a "náczi bakancsok csattogásának" emlegetésével. Aztán megszokott módon lövik majd ki az emberek szemét. Ja, hogy a Fidesz van kormányon? Senkit nem érdekel, Fletonak még mindig hatalmas befolyása van dolgokra. Lássuk be, a név változtatással bővülhet a szoci tábor. Nem kell túl messzire menni; LMP. A névvel nyertek meg nem egy egyetemistát; Lehet Más a Politika. Meg persze Richard Field pénzével. A lényeg, hogy a Demokrata Párt hozni fogja a növekedést, mert minek is kellene a név mögé nézni. Ha demokraták akkor biztos jók. Hiába ugyanaz a banda, mint az MSZP és az abból kitett, kilépett stb.. emberek, a név, ami számít az egyszerű választópolgárnak.
Aztán persze lesz ám evés, ivás, mulatozás! Ingyen virsli, ajándékok, nem csak majálisokon, havonta! A szocik megtehetik, de ha fényképezel véged van.

2011. május 9., hétfő

"Így élj, vagy bárhogy, de a szíved magyar legyen!"

Heti hírértékelő poszt

Sajnos a napokban többet voltam kórházban mint gép előtt, pedig lett volna miről írni. Az más kérdés, hogy amikor géphez kerültem és átböngésztem a  híreket el is ment a kedvem mindentől, sikeresen kiábrándultam Magyarországból. Nahát akkor kezdjük.

Csütörtökön elkezdődött  a várva várt, szinte már nürnbergi magasságokba emelt per, dr. Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere. A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff úgy jellemezte ezt a pert, mint az utolsó náci háborús bűnös(sic!) pere. Ennek nevezik manapság egy 97 éves idős ember megalázását. Az odacsődült zsidók, nagyon élvezték a műsort, nevetve nézték végig a vádlott vergődését. Sárga csillagot viselte, amit sajnos levetetett velük a bíró. Én bízom az igazságos bírói ítéletben, de eme első döntését megvétóznám. Ha annyira akarják, had viseljék a csillagot. Csak 3 méter magas kerítés vegye őket körül.. A vád egyébként több helyen is hibás, az egyik bizonyíték például egy ÁVH-sok által kicsikart vallomás... No comment.
A tárgyaláson részt vesz Vladimir Vukcevic,a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész, valamint a szerb nagykövetség által delegált személyek. Gondolom csak csaholni jöttek, nem azért hogy a szerb háborús bűnösök elítéléséhez gyűjtsenek adatokat....

Ugyancsak csütörtökön, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség nyílt levelet intézett Judapest vezetőségének, hogy mégis hogy képzelik, hogy egy olyan határozatot hoznak, amely  "a Budapesten meggyilkolt zsidók tízezrei emlékének sárba tiprása, mert egy olyan emberről neveztek el teret, aki élete végéig hangoztatta zsidóellenes nézeteit, egész életében büszke volt nyílt antiszemitizmusára, és akit háborús bűncselekmények miatt ítéltek el." Szerintem mindenki kitalálja kiről, Wass Albertről van szó. Őt a román kormány és bíróság nyilvánította háborús bűnösnek, csak azért, mert székely.



Még mindig csütörtök, és nem sokkal felemelőbb hír mint az eddigiek. Most nem Judapest, hanem Hódmezővásárhely: bérbe adtak 99 évre egy ingatlant a Hit Gyülekezetének. Ingyen. A helyi politikusok többsége szerint megérdemlik ezt, mivel egy egyházról van szó. 30 éve léteznek. Nem kívánok mégegyszer véleményt nyilvánítani róluk, nem érdemelnek annyit.

Jutott erre a napra egy pozitív hír is, cukorgyárat akarnak építeni Kapuváron a helyi gazdák. Állami támogatásról szó sincs, sem az EU-éról. Ez egy teljesen helyi jellegű kezdeményezés, amit az elfogadhatatlan cukorárak és a mezőgazdaság tönkretétele eredményezett. A helyben termesztett cukorrépának több előnye is van: jobban tisztítja  a levegőt, mint más növények, és kevésbé függ az időjárás viszontagságaitól. A magyar cukor sokkal jobb minőségű, mint a külföldről hozott negyedosztályú "társai". A cukorgyártás közben keletkezett melléktermékek is helyben felhasználhatóak.

Péntek. Újabb tüntetés a rendvédelmi dolgozók részéről. Akasztott narancs és szegfű, füstbombák, égő "izraeli zászló". Pintér, és a kormány távozását követelik. A "zászló" égetést gyorsított eljárással torolja meg a sündőrség. A tüntetés vezetői elhatárolódnak a "zászló"égetőtől. Ezek szerint csak egy, vagy legalábbis kevés világosan gondolkozó rendvédelmi dolgozónk van. Nem hibáztatom őket. Mindenhol kamerák, meg is lettek fenyegetve a tüntetés előtt. És igen, demokráciában élünk. Pontosabban judeokráciában. Ahol bűn a magyarságot nyíltan vállalni, őrizni a rendet, és véleményt nyilvánítani.


"Négyszáz év után visszatérhet Európa térképére a független Skócia. A regionális választásokon győztes Skót Nemzeti Párt elnöke, Alex Salmond már bejelentette: négy éven belül népszavazást írnak ki a Nagy-Britanniától való elszakadásról." írta a kuruc.info. Ez egy pozitív hír a többi, a zsarnokságot és elnyomást magáról lerázni kívánó ország számára: van remény a szabadságra. Palesztina, Tibet, Írország. Magyarország. Egy a közös bennük, mindegyik felszabadításra vár.

GYMS megye, Szil község. Trianon emlékművet állíttat egy helyi család a rábaközi község számára. Az emlékművet közösségi munka erejével építik a helyi vállalkozók, 2011. június 4-én, a trianoni békediktátum 91. évfordulóján adják át, és szenteli fel a helyi plébános.

És végül egy videó, csak hogy a kisebbségi többségnek ne lehessen panasza blogunkra, amiért ebben a posztban nem foglalkozunk velük:

2011. május 5., csütörtök

Bobby Sands emlékére

Bobby Sands (1954 Március 9. – 1981 Május 5.)
Az Ír Köztársasági Hadsereg nevében brit katonák tucatjait küldték el Belfastból és környékéről, no nem a nyugodt Angliába, hanem a másvilágra. Bizony, ezek az IRA-s gyerekek ilyenek voltak, a Molotov-koktélt pipagyújtásra használták, fegyverük pedig a mesterlövész puska, a TNT, a dinamit volt.
Nos, Bobby Sands is ilyen gyerek volt, nem tetszett neki, hogy az angolok lábbal tiporják népének jogait, önbecsülését, s még a földjét is bitorolják, így, mint az mára már kiderült, beállt az IRA-ba és parancsnok is lett belőle. A történet számunkra érdekes fordulata akkor kezdődik, amikor Bobbyt és több társát letartóztatja a brit szolgálat és börtönbe veti. És ha ez még nem lenne elég, jól összeverik őket, kínozzák, majd a brit Vaslady, Margaret Thatcher megvonja a politikai fogoly státuszt a börtönben raboskodó Sandséktől. No, erre az ír férfiak sem restek, éhségsztrájkba kezdenek, ami azonban 1980-ban eredménytelenül zárul. A Sinn Féin pedig legendát sző Sands köré, szórólapokon ismertetik az ír lakossággal, hogy a derék hazafi kiállása sem lágyította meg az amúgy rendkívül boszorkányos külsővel és belsővel megáldott Vaslady szívét.
Bobby Sands aztán 1981-ben újrakezdte éhségsztrájkját, elhatározva, hogy a végsőkig, azaz jogainak elismeréséig ki fog tartani. Az esetet a világ közvéleménye is felkapta, de erről majd később. A Vaslady nem tágított, Bobby Sands is hajlíthatatlan maradt, s eközben, március 5-én, elhunyt egy észak-ír parlamenti képviselő.
No, a Sinn Féin mit lépett?
Bobby Sandset indította a megüresedett helyre. A börtönben éhségsztrájkoló hazafit.
Az észak-ír katolikus közösség egy emberként szavazott Sandsre, le is győzték a brit jelöltet 1450 szavazattal, ami ott és akkor még fölényes győzelemnek is elment.
Innen kezdve már a brit parlament egyik tagja sztrájkolt a börtönben, de ez sem hatotta meg különösebben Thatcher-t, így aztán Bobby Sands 1981. május 5-én elhunyt. Temetésén százezrek vettek részt, és a világ közvéleménye döbbenten állt a történések előtt. Politikai elemzők szerint ekkor hullott le a britek által addig jól felépített álca arról, hogy mit művel eme magát európainak nevező királyság a polgáraival. Az indiai parlament egyperces felállással adózott a fiatalember emlékének. New York-ban félárbocra engedték az amerikai lobogót (a sok-sok millió ír származású amerikai voksai miatt, persze, de mégis..). A francia kormány felajánlotta az ír kormánynak, hogy Párizs nem képviselteti magát Károly és Diana közelgő esküvőjén, Francois Mitterrand elnök pedig részt vesz Bobby Sands temetésén. (Dublin, azaz az ír főváros egyébként elhárította a gesztust). Szerte a világon közterületeket, utcákat, tereket neveztek el a tegnap még ismeretlen belfasti aktivistáról, s jóllehet, a brit kormány nemrégiben konkrétan is kifogásolta, Teheránban ma is a Bobby Sands utcán sétál végig, aki a brit nagykövetségre igyekszik.

Az eset után az IRA bosszút esküdött, és 1984-ben robbantásos merénylettel próbáltak végezni Thatcherrel, a siker csak egy hajszálon múlt (bejutottak a hotelbe, ahol a Vasasszony épp megszállt..). Az arrogáns brit kormány a sajtó oldalain gúnyolódott az IRA-val, sikertelenségük felett örvendezve. Egész addig, amíg meg nem jelent egy apróhirdetés a The Times hasábjain: „Ma nem volt szerencsénk, de ne feledje, nekünk csak egyszer kell, hogy szerencsénk legyen. Önnek mindig.” Igen, az IRA adta fel a hirdetést, és Londonban mindenkinek az arcára fagyott a vigyor…

                                                                                                                    Forrás:www.rozsaszinpittbull.hu