91.

Versailles, Nagy Trianon Kastély, 1920. június 4., délután 16 óra 32 perc. Ez a helyszín és dátum minden magyar ember elméjébe beleégett, és amíg az itt aláírt békediktátumot nem törlik el, vissza nem szerezzük az abban elrablott területeinket, benne is kell maradjon.
Nem is írnék semmi mást erről a napról. Aki ismer, az tudja milyen érzések kavarognak bennem. Beszéljenek helyettem íróink, művészeink.

Reményik Sándor - Gyűrűt készíttetek...

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,

Acélból,- dísztelent, keményet,

És a dátumot belevésetem

Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,

S jusson eszembe, hogy az életem

Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:

Én megállok e sírkő-dátumon.

Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,

A gőg, a hitszegés, a csalfaság!

A társtalanság a komor bélyege

A megalázott, széttépett hazán,

Mohács, Majtény és Világos után:

Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt

Csak gyűlölni és megvetni tudom.

A dalai, a csipkés-finomak,

Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:

Nekem: káromló, rút rikácsolás,

S én visszavetem néki, mint a rongyot!

Remete-nemzet lesz a magyar nép,

Mintha magányos szirten állana,

Vezeklő-oszlop tornyos tetején;

S csak isten lesz véle, s bánata.

Eszembe jut a kettétörött kard,

És lobogóink tépett erdeje,

És némaságunk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt.

És árva testvéreink odakint;

Június 4. 1920:

E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,

Acélból, - dísztelent, keményet,

És a dátumot belevésetem,

Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget

S jusson eszembe, hogy az életem

Egy kockára tettem föl mindenestől!

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:

a csillagok járása változó,

és törvényei vannak a szeleknek,

esőnek, hónak, fellegeknek,

és nincsen ború, örökkévaló.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,

ha sáska rágja is le a vetést,

ha vakond túrja is a gyökeret.

A világ fölött őrködik a Rend

s nem vész magja a nemes gabonának,

de híre sem lesz egykor a csalánnak;

az idő lemarja a gyomokat.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.

Mert erősebb a baltánál a fa,

s a vérző csonkból virradó tavaszra,

új erdő sarjad győzedelmesen.

S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda

a gyilkos vasat rég felfalta már,

s a sújtó kéz is szent jóvátétellel

hasznos anyaggá vált a föld alatt.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad...

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

ha egyenlővé teszik is a földdel,

nemzedékek őrváltásain

jönnek majd újra boldog építők,

és kiássák a fundamentumot,

s az erkölcs ősi, hófehér kövére

emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,

ki nem hamuval és nem embervérrel

köti meg a békesség falát,

de szenteltvízzel és búzakenyérrel

és épít régi kőből új hazát.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

a fundamentum Istentől való,

és Istentől való az akarat,

mely újra építi a falakat.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad...

És üzenem a volt barátimnak,

kik megtagadják ma a nevemet:

ha fordul egyet újra a kerék,

én akkor is a barátjok leszek,

és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.

Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk

és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:

a víz szalad, de a kő marad,

a kő marad...

És üzenem mindenkinek,

testvérnek, rokonnak, idegennek,

gonosznak, jónak,

hűségesnek és alávalónak,

annak, akit a fájás űz és annak,

kinek kezéhez vércseppek tapadnak:

Vigyázzatok és imádkozzatok!

Valahol fönt a magas ég alatt

Mozdulnak már lassan a csillagok

s a víz szalad, a kő marad,

a kő marad...

Maradnak az igazak és a jók,

a tiszták és a békességesek.

Erdők, hegyek, tanok és emberek.

Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már az égben fönn a rostát,

s a csillagok tengelyét olajozzák

szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint,

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat,

mert elfut a víz és a kő marad,

a kő marad...!

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Magyar hitvallás 

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 

Hiszek egy isteni örök igazságban, 

Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem, 

Ezért a keresztet vállaimra veszem, 

Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe, 

Szeretném égetni reszketők lelkébe, 

Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, 

Ezzel porba zúzod minden ellenséged, 

Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére, 

Ezt ha belevésed kardod pengéjébe, 

Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, 

Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted, 

Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél, 

Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél, 

Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit, az erő, mert aki hisz, győzött, 

Mert az minden halál és kárhozat fölött 

Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen, 

Annak vas a szíve minden vésszel szemben, 

Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető, 

Virágdíszbe borul az eltiport mező, 

Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája, 

Mézes a kenyere, boldogság tanyája, 

Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő, 

Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő, 

Magyar, legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod. 

Minden nemzetek közt az első, az áldott, 

Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, 

Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este, 

Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 

Hiszek egy isteni örök igazságban, 

Hiszek Magyarország feltámadásában!