A nándorfehérvári diadal

Az 1400-as évek közepén még javában folyik a török terjeszkedés a Balkánon. II. Mehmed eddigre már több mint 200 várost és 12 országot csatolt birodalmához. Úgy tűnik a török sereg megállíthatatlan.

A török 1455 és 1456 telét egy újabb hadjáratra való felkészüléssel töltötte, amely a Magyar Királyság ellen irányult. Ekkor, és mindig is Szent István országa volt az a hely, ahol megállították az agresszorokat, hisz a Magyar Királyság teljes területét sohasem tudták egészen elfoglalni. Az 1456-ban induló hadjárat első célja Nándorfehérvár elfoglalása volt, ahova július 4-én ért a török sereg, mint egy ezer kilométeres út után. A vár azért volt fontos célpont, mivel a Dunán lévő fontos hajózási útvonal mellett helyezkedett el, valamint a Duna és a Száva torkolatánál. Az utánpótlás mozgatásának a legkönnyebb és leggyorsabb módja pedig a vízi szállítás volt, tehát Nándorfehérvár birtoklása kulcsszerepet játszott a hadműveletekben.

A törökök mintegy 40000 fős reguláris sereggel, és 30000 főnyi irreguláris sereggel rendelkeztek. Egyes történészek a reguláris csapatok számát 50000 főre becsülik, tehát a teljes támadó sereg 70-80000 főre tehető. Emellett a sereg rendelkezett még közel 300 ágyúval, amelyhez a szultán a legjobb kezelőket, mérnököket gyűjtötte össze Európa szerte. Tehát nem is kell mondanom, a tüzérség nagy része a keresztény országok zsoldosaiból állt. 

A csata vázlata

A Szilágyi Mihály vezette védők száma mintegy 5-7000 főre tehető, míg a mellettük felvonult Kapisztrán János által vezetett magyar-szerb keresztes sereg 30-35000 főből állt. A Hunyadi János vezette felmentő sereg is csak 8-10000 emberrel rendelkezett. 

Az ostrom első tíz napja a vár lövetésével, és a védők éheztetésével telt. A körbezárt várak ellen ez volt a bevett stratégia. A fáradt, éhes védő nem tud olyan aktívan harcolni a rájuk törő jól ellátott és friss csapatok ellen. Hunyadi ezért is tartotta fontosnak a vár minél előbbi felmentését. Július 14-én, a magyar sereg támadást mért a Dunát elzáró, és az őket a keresztes seregtől elválasztó török flottára. Elkeseredett kézitusa alakult ki a hajókon, amely állítólag öt órán át tartott. A török Szeád-ed Din leírása szerint „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak, a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.”  

Csak Szilágyi Mihály segítségének volt köszönhető, hogy a felmentő sereg át tudott törni a törökök hajózárán, és fel tudta gyújtani azok hajóit. Hunyadi serege így át tudott kelni a folyón, és a védők segítségére tudott lenni.

A szultán tudta, hogy segítség érkezett a várba, de még így is magabiztos volt, sokkal nagyobb és képzettebb sereggel rendelkezett, mint a várban rekedt védők. Folytatta az ágyúzást, és a leírások szerint a földdel tette egyenlővé a vár falait, majd július 21-én kiadta a parancsot a végső rohamra.

Dugovics Titusz önfeláldozása. 

Hunyadi az utolsó pillanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba, így a védők létszáma húszezer fölé emelkedett. A török hagyományos taktikával támadott, elöl az alacsonyabb harcértékű erők, hogy a védők tüzét magukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért és a magyarok ezt természetesen igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, mellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. A hajnali derengésben messziről látszó jelenet lelkesítően hatott a védőkre, a törököket viszont megzavarta. Hunyadi már előzőleg friss erőket kért a keresztes táborból, és mikor az erősítés megjelent a törökök hátában, lovasságával rácsapott a vár belső udvarán harcoló janicsárokra. Az ütközet végül magyar győzelemmel végződött, július 22-én reggelre az utolsó törököt is kiszorították a városból. A védők ügye ennek ellenére reménytelennek látszott, mert veszteségeiket már csak alacsony harcértékű keresztesekkel tudták pótolni, míg a szultánnak még bőséges ereje maradt egy ismételt támadásra.  

Hunyadi, a törökverő

Kapisztrán és Hunyadi között a csata alatt végig súrlódások voltak fellelhetőek, máshogy képzelték el a további hadműveleteket. Kapisztrán engedetlen volt, nem hallgatott Hunyadi parancsaira, ennek is köszönhető a győzelem. A keresztes sereg egy része átkelt a folyón és támadást indított a török tábor ellen. Kapisztrán megpróbálta lebeszélni őket, és átkelt a folyón. A keresztes sereg többi része ezt félreértette, és azt látva, hogy Kapisztrán is a támadók között van, elindult, és megtámadta a törököt. A szultán válaszként a lovasságát küldte a keresztesek ellen, evvel megpecsételhette volna a keresztes sereg sorsát. El is vágta a sereget a várbeli védőktől, és a sereg módszeres elpusztítósába kezdett. Azonban elkövetett egy nagy hibát, a tüzérségét védtelenül hagyta. Hunyadi ezt észrevéve kitört a várból, és elfoglalta az ágyukat, majd pedig a török ellen fordította azokat. Hunyadi maradék nehézlovassága támadásba lendült a két tűz közé szorult török lovasság ellen. A maradék magyar sereg is kitört a várból, és megtámadta a törököt. Ezt látva a török sereg fejvesztve menekülni kezdett, a harcokban a szultán is megsérült, és elvesztette az eszméletét. A oszmán sereg többször is megpróbálta visszafoglalni az ágyukat, de nem járt sikerrel. A csata végeztével a magyar sereg visszavonult a várba, hogy ki tudja magát pihenni a következő török támadásra. Az azonban nem következett be, a török az éjszaka folyamán kiürítette a környéket, és visszavonult. Mindent hátrahagytak, csak a sebesültjeiket szállították el, mintegy 140 szekérrel. A magához térő szultán a vereségről tudomást szerezve öngyilkosságot kísérelt meg, de ebben megakadályozták, ezután elrendelte a visszavonulást Konstantinápolyba. A várat csak 65 évvel később, 1521-ben tudta elfoglalni a török.

Hunyadi a győzelem után nem vette üldözőbe a törököt, azonban egy új had szervezésébe kezdett, mivel most látta elérkezettnek az időt a török Európából való kiszorítására. Azonban nem érhette meg ezt a hadjáratot, augusztus 11-én a pestisjárvány következtében életét vesztette. A keresztény sereg vezére pedig október 23-án vesztette életét ugyancsak a járványban. Ez a két halál beárnyékolta a további terveket, és a sereg nem indult útnak. Azonban a nándorfehérvári diadal közel 70 évre megállította a török terjeszkedést Európában, tehát jelentős haditettnek számít.

A nándorfehérvári csata. Ismeretlen, 19. századi festő munkája. 

A győzelem híre gyorsan tova szállt a keresztény világban, és mindenhol harangszóval ünnepelték a magyarok tettét. 1456. június 29-én kelt úgynevezett Imabullájában III. Kallixtusz pápa az egész egyházra előírta a déli harangszót. Ennek a célja az volt, hogy a muszlimoknál naponta ötször imára hívó imám kiáltásához hasonlóan a keresztényeket is imára szólítsa a magyarországi keresztes seregnek a törökök elleni győzelméért. Így a mindennapos déli harangozás először Magyarországon lett szokássá és később innen terjedt át Európa többi keresztény országára.
Már 555. éve minden délben szólnak a harangok őseink diadalának emlékére. Büszke vagyok tetteikre, valamint arra, hogy egy ilyen jeles évfordulón születhettem. Remélem egyszer majd ők is büszkék lesznek rám. Ámen!