Magyar Hősök Napja

"Esküszöm a magyar Szent Koronára

Hogy az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom

Magamat mindig a hadi törvények szerint

Derék harcoshoz illő módon viseltetem, és így becsülettel élek és halok

Isten engem úgy segéljen!"

A Hősök Napját minden évben május utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni.” Az ünnepet a második világháború követően a kommunista diktatúra eltüntette a naptárból, majd a módszerrendszerváltozást követően került ismét vissza a köztudatba.

Idézek egy kommentet a Népszava onlineról, amelyet a Hősök Napja alkalmából írt egyik cikkük alá írt valaki:

"Szerintem az a sok szerencsétlen aki értelmetlenül halt meg egy eszement idióta politika következményeként, inkább áldozat mint hős".

Hát igen, az ilyen hozzáálláshoz csak gratulálni tudok. De mit is várjunk a baloldaltól? Nekik semmi sem szent, csak Fletó meg Lendvai...
A kommunista diktatúra alatt, nem volt szabad tisztelni hőseinket, akik vérüket és életüket áldozták a hazáért, mert az a rendszer termelt saját magának általuk igazinak mondott "hősöket". Ilyen volt Sztálin elvtárs, sőt még Sztahanov is. A kommunisták szemében az a hős, aki milliókat hajt a halálba kedvtelésből.

Hőseink tiszteletéről nem szabad megfeledkeznünk. Ők segítenek tartani magunkat ezekben a veszedelemmel teljes időkben, mikor miden fordítva működik, mint ahogy kellene. Hőseink tisztelete az egyetlen, amit nem tudnak elvenni tőlünk, így ezt míg élünk meg kell tartanunk. Amikor elmegyünk egy templom vagy egy háborús emlékmű előtt, gondoljunk arra, hogy mindazok, akiknek a nevei rajta vannak a kihelyezett márványlapokon életüket adták hazánkért, és azért, hogy nekünk legyen hol élnünk. Ha ők nincsenek, lehetséges, hogy a magyar nép már rég eltűnt volna a történelem forgatagában.